A kitartó erőfeszítések végre meghozták az eredményt! Sikerült egy normálisat aludni! 🙂
Talán viccesen hangzik, de tényleg komoly munkám van benne! Most ez a legnehezebb a mindennapi kihívások között. Bízom benne, hogy még pár hét, és szépen megindulok kifelé a gödörből, mint Pista bá’ MTZ-vel a ganyéból!
Tegnap nem bántottam, csak jegeltem a sarkam, így ma egészen szerethetően fáj. Menni fog egy láb edzés, bár pár napja olyan érzés van a combomban, mint influenza fertőzés esetén. De ez a történet, itt véget is ért. Nem érzem magam betegnek, még a nyomát sem.
Tegnap este tüsszögtem, folyt az orrom és égtek a szemeim. Fogalmam sem volt, hogy a változó időben száguldozás a bringával – leginkább egyetlen magzatom transzportálása a láger és a lakás között -, vagy az ál influenza miatt levesedett meg az orrom? De a szemeim is leginkább egy pohár szemcseppbe dobtam volna szívem szerint, mielőtt kivakarom őket. Itt a kialvatlanság, vagy a hirtelen jött tavasz lenne az oka? Minden esetre ráfordultam egy allegrára, utána jobb lett. Na most legyen okos az ember, mi történik vele.
Fáj a fejem is pár napja. Nem elviselhetetlen, de kezd elegem lenni az önjelölt leveli béka szereptől. Ha jön egy 5 fokos változás az időjárásban, vagy feltűnik egy nagyobb felhő Záhonynál, nekem már muszáj „tudnom” róla… Mindegy, letoltam egy kalóriásabb reggelit, összeraktam a sporttáskát, és ha épp nem akar senki rituális öngyilkosságot elkövetni a partnereink közül – nem ég a ház a melóhelyen – akkor elkúszok a terembe és csinálok valami haszontalant! Csak előbb össze kell ollózni hozzá a mai menetrendet.
Nem haladok itt az oldalon sem a teendőkkel. Van még pár hónap a tavalyi idény elejéről, ahol nem csináltam még meg az adatok összegyűjtését. Nincsenek befejezve, publikálva az edzésnaplók, így az edzés áttekintőbe sem tudtam még felösszesíteni, mit csináltam anno. Hátha egyszer valakinek fontos lesz, bár a legtöbb ember önigazolást, bizonyosságot keres bármiben, és nem igazán szokott előrelátó lenni. Van bennünk egy csendes, cinikus, pökhendi hang: áh, majd én! Nem, én biztos nem! Én más vagyok! Ő megsérült, én tök jól vagyok, jól csinálom!
🙂 Én is azt hittem 😀
Azt gondoltam, hogy megmutathatom, ahogy rekord idő alatt török fel, mint a büdösvíz!
Hát nem. A futás, valóban türelemjáték. Persze ha lassan csinálod szarul, az önmagában nem segít 😀
Közben letoltam a mai edzést, és feltűnően ténfergős voltam ma is! Azért összességében nem vagyok elégedetlen a megmozgatott súlyokkal, de az érzettel edzés közben, nagyon nem vagyok kibékülve! Lehet hogy tényleg bujkál bennem valami?
Még egy kedves idősebb hölgy is aggódva kérdezte, hogy jólvagyok-e? „Olyan fura hangokat adok ki!”
Ez volt az a pont, amikor haza indultam…
(Mondjuk épp 70kg-on volt a lábfeszítő, ami egyéni csúcs – szerintem „evör”, de ettől még gond nélkül pöckölte odébb a golyóim, vagy fél méterrel)
Fussatok helyettem is, ha tehetitek! Gyönyörű idő van odakint. 🙂