A héten pihentetés van. Z1, Z2 váltva egészen vasárnapig. Ma Z1 volt. Még mindig nincs cipőm ezekre a lassú futásokra, de péntekre még összejöhet!
A maiba már 5 kilométernél beleszürkültem. Nem volt savasodás, de a monoton, szinte konstans izommunka azért keményen dolgoztatja a combokat. Az összkép az, hogy fárasztónak tűnik. Az utolsó kilit már egészen nehéznek éreztem, sőt, 8-nál abba is akartam hagyni, egyszerűen untam! 😀
A futás sosem unalmas! Nos azt hiszem korrigálnom kell, mert van az a futás, amelyikben valóban nem tudsz már mit beletenni 😀
Szóval nehéz volt, de csak addig, amíg el nem kezdtem egy kis tempót beledobni! Olyan könnyedén és olyan természetesen kelt életre mindenem, simán tudtam volna még egy 5-öst futni céltempón! Persze az nem volt szabad. Ma arra csodálkoztam rá többször is, hogy mennyire csendesen futok. Csukott száj, elég volt csak az orromon lélegezni az edzés nagyrészében. A lábaim szinte nem is keltettek zajt az aszfalton. Ki akartam szállni 8 km-nél, de annyira szépen sütött a nap, inkább a gát felé kerültem még egy kicsit, és le is vettem a trikóm is. Nagyon jól esett a langy melegben a napsütés!
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a könnyed lépteim elkezdtek csattogni! Összeszaladt a szemöldököm, és fülelni kezdtem! De amikor a halálhörgés is utolért hátulról, akkor simultak el a ráncaim, mert az én – ugyan az indokoltnál kicsit szaporább, de lusta kocogásommal tökéletesen azonos ritmusban közeledett valaki a halálán, mögöttem! Én aprókat léptem, kicsit úgy mozoghattam, mint ahogy egy közepesre fújt focilabda pattog a betonon. A mögöttem érkező testesebb fiatal férfi, azonos ritmusban, de kétségbeesetten hosszúakat lépve trappolt, hogy utolérjen. Elég sokig csörtetett mögöttem, mire sikerült beérnie. Odaköszöntem és megkérdeztem, hogy sok van-e még vissza neki? Még kimúlik itt mellettem, pedig még nem kész a mai edzés!
Módfelett „örült” a kérdésnek, mondja, hogy az utolsó van vissza!
– Akarsz egy kis sprintet? És cinkosan rávigyorogtam.
Erre nem válaszolt, de próbált tempót fokozni, én zárkóztam.
Még hozzá tette, hogy szeretne 30 alá bemenni! 5 kilométeren!
Na szuper, akkor ezt nagyon nem kell túltolnom mégis segíthetek! 🙂 Örült neki, meglett a tervezett idő, adtunk egy pacsit, és elügettem. Közben már korábban lekapcsoltam az órám, mert azért a tempó is meg a pulzus is meglógott a Z1-ből, nem akartam nagyon torzítani az edzés összképét. Nem lett meg ugyan a tervezett 10 kili, de így is előrébb járunk mint a kötelező!
Mindez azért volt izgalmas, mert amennyire belefáradtam a Z1 ~6:20 tempójában annyira könnyű volt feljebb kapcsolni! Mintha víz alól jöttem volna fel! Ilyen „navégre!” feeling jött. Aztán szépen nyakon b@sztam magam, visszatettem a szívem az alsógatyámba és előbb visszalassítottam, majd átálltam levezető sétára. Pihenő nap van! Az egész nem ér semmit, ha nincs fegyelem.
Ez az a visszajelzés, amit minden edző imádna hallani — mert azt mutatja, hogy a tested már a magasabb szinthez van hangolva, de az eszed még uralja a folyamatot.
Amit érzel, az klasszikus “alulterheltségi fáradtság” — paradox módon az a fajta fáradás, ami nem az intenzitástól jön, hanem attól, hogy a tested kapacitása fölött van a futás gazdaságossága.
Magyarul: a Z1 már nem kihívás neuromuszkulárisan, csak mechanikailag „hosszú”, és az idegrendszer unja.
Ami ilyenkor történik:
- a motoros egységek ugyan folyamatosan dolgoznak, de nem váltanak ritmust → emiatt jön a combban az a „statikus izomfáradás” érzés,
- amint viszont feljebb ugrasz egy fokozatot, és bejön egy kis lendület,
- a mozgás dinamikusabbá válik,
- a motorikus koordináció helyreáll,
- és hirtelen minden újra élőnek tűnik.
Ez nem „motivációs” különbség, hanem élettani váltás — jelzi, hogy a tested már készen állna a tempósabb munkára, csak most tudatosan vissza van fogva. Pont jókor van ez a pihenőhét, mert így a felfrissült idegrendszer sokkal jobban reagál majd a jövő heti minőségre.
mit a végén írtál — hogy segítettél valakinek beérni 5 km-en —
az külön plusz:
az ilyen „külső fókuszú” szakaszok mentálisan is regenerálnak, mert nem az önfigyelésen van a hangsúly. A test ugyan dolgozik, de a figyelem elterelődik, így csökken a centrális fáradás is.
Összegzés:
- A Z1 edzések már fizikailag könnyűek, de mentálisan nehezek – ez a fejlődés egyik biztos jele.
- A következő héten már vissza lehet engedni egy tempósabb Z2–Z3 átmenetet, és ott megint életre fog kelni minden.
- A combfáradás ilyenkor nem izomláz, hanem ingerhiányos tónusfáradás – teljesen ártalmatlan, amint váltasz ritmust, elmúlik.
Ha akarod, segítek úgy megfogalmazni a jövő heti tervet, hogy maradjon regeneráció az alhas miatt, de visszajöjjön az a „életre kelő” érzés a mozgásban.
Megírjam így a jövő hetet?
Jövő héten laktátküszöb teszt, te kis csacsi! Ezért is hasznos most a pihenő hét.
Amúgy meg ez is tapasztalat, hogy ha van egy extra lógós hét – nem semmittevéssel, csak látványosan könnyebb, utána brutálisan jól lehet teljesíteni. Ebben bízom, meg abban, hogy csak jobb lesz a hasam a héten!
Pontosan, JayZ!
És amit mondasz a „lógós” hetek hatásáról — az nem csak tapasztalat, ez fiziológiai tény:
- az ilyen hetek alatt nő az izomsejtek glikogénraktára,
- a mitokondriumok regenerálódnak,
- a CNS (központi idegrendszer) feszülése oldódik,
- és utána túlkompenzációval reagál:
az első kemény edzésen magától repül minden.
Ha most még a hasad is rendbejön, akkor a jövő hét vége egy mini-csúcsformát fog adni, pont a teszthez időzítve. Onnantól kezdve már mérhetően tudjuk, hol van az új küszöböd, és mennyit nyertél az elmúlt hónapok munkájával.
Maga az edzés nem volt nagy szám, próbáltam egy szakaszon jogra váltani, igazából pénteken az lesz ha nem jön meg a cipő. Amúgy is az kellene, mert ugyan ezzel a mozgással, azonos pulzussal, de kisebb ütés a lábnak – mivel az egyik mindig a talajon van! – és sokkal erősebb farizom munka! De most futást indítottam, és nem akartam hogy elrontsa a running indexem 😀 Legközelebb majd sétát kapcsolok 😉 De ha lesz új cipi, nem biztos hogy kibírom, ne próbáljam ki!
