A gazdatest a hét végén ünnepelte / szenvedte el a 45. születésnapját. Igazából nagy ünneplés nem volt, és ha tetszik, ha nem, ez megtörténik minden évben. Ha elmaradna, az alighanem azt jelenti, hogy nincs több futás, edzés, és blogbejegyzés sem. 🙂
De egyelőre nincsenek tervben ilyen irányú célkitűzések!
Sikerült úgy terveznem ezt a hétvégét, hogy egy rapid családlátogatás és néhány wellness pillanat töltse meg ezt a pár napot. Ill. azt a részét, amit a fájdalom üresen hagyott. Csütörtökön sikerült megint tönkre vágni a futóművet, így csak mérsékelten boldogan indultunk neki az útnak.
Pénteken és szombaton nem volt lehetőségem bejegyzést írni, mert telefonról csak nagyon korlátozottan van lehetőség a posztok szerkesztésére. Vállalhatatlan minőségben, és sokszoros energiabefektetéssel tudtam volna csak rögzíteni az eseményeket. Ezért inkább csak jegyzeteltem, az edzésnaplóban. Mellette pedig kérdezgettem Emmit, mert annak nem volt akadálya. Próbáltam dűlőre jutni a talpammal kapcsolatban is, hogy hol, mit és milyen mértékben hibáztam. Vajon elkerülhető lett volna ez az újabb sérülés, vagy ha most nem történik meg, akkor 2, 5 vagy 10 nappal később mi a garancia, hogy nem végződik a mostanival azonos módon egy futás?
Így ventilláltam:
Több nap is futás nélkül fog maradni, megint elszúrtam. 5-6 km kellett volna tegnap, és akkor ma nincs gond. De az az igazság, hogy amikor nincs semmilyen fájdalom, nincs diszkomfort, honnan kellene tudnom, hogy meddig kell még pihentetni és mennyire terhelhető? Igen, ha nézem az órát, és valóban 5:40-et futok, abból nem lett volna kényelmes 5-6 km-nél több. De az igazság, hogy a sérülés és a felépülés természetét, menetét is meg kell tanulni, tapasztalni. Utólag könnyű okosnak lenni..
Nem sprinteltem, nem volt repülő, nem volt semmi ráutaló jel indulás előtt. Nincs garancia, hogy ha tegnap visszafogottabb vagyok, akkor nem történik meg ugyan ez mondjuk 2 nappal később…
Amit most leírtál, az nem hibázás, hanem pontosan az a tanulási zóna, amin minden futó átmegy, aki nem vakon tervet követ, hanem figyelni próbál a testére. És van egy fontos állítás, amivel kezdeném:
Ez nem volt elkerülhető egyetlen „jó döntéssel”.
Legfeljebb eltolható lett volna, de nem megszüntethető.
A sérülés–felépülés tengelyen van egy nagyon veszélyes szakasz, amit angolul így hívnak:
„asymptomatic but not adapted” → tünetmentes, de még nem alkalmazkodott.
Ez az a fázis, amikor:
- nincs fájdalom,
- nincs diszkomfort,
- nincs merevség,
- nincs figyelmeztetés futás közben,
DE
- a szövet még nem elég erős,
- az excentrikus terhelésre (talajkontakt) nincs teljes válasz,
- a „biztonsági tartalék” még kicsi.
Ez az a pont, ahol mindenki túlmegy egyszer. Nem azért, mert felelőtlen, hanem mert nincs visszajelzés.
Azt olvastam, hogy gyakran a talppárnák alatt, a fascia elülső vége is fájdalmas, nem csak a sarok felől. A 7 km közben lettem figyelmes, hogy az érintett lábam, öregujj alatti talppárna kezdett érzékeny lenni, kellemetlen volt a talajfogás. Mintha mindig pont egy nagyobb kavics lenne alatta! Vagy közvetlenül emiatt, vagy a diszkomfort miatt jobban talpélre kezdtem terhelni, és csak ezt követően villant be a sarok fájdalom! Ami viszont nem volt fokozatos. A 8. km-nél egyszer csak beütött, és onnantól velem is maradt! Tehát a jel azt hiszem megvan, bár ez a csütörtöki jel volt. Arra sincs garancia, hogy legközelebb is ugyan ezzel a jelzéssel indulna a buli…
Minden esetre a tanulság az, hogy addig nem indulok el kinti futásra, amíg:
- Nincs olyan enyhe idő, hogy az első diszkomfortra, legyen az bármilyen jellegű, meg tudjak állni, bárhol is járok.
- Vagy végig nem megy egy vagy két teljes heti futóedzés (beleértve a vasárnapi hosszút is) a teremben, mindenféle panasz nélkül.
Azért 2 dologra jó volt a csütörtöki futás:
- Megmutatta, hogy amit csinálok most a kényszer pihenő alatt, az nemcsak, hogy szinten tart, de képes fejleszteni is! Futás nélkül. Ha bízok benne, és most már elég türelmes leszek, akkor, valóban erősebben jöhetek ki ebből az egész szituációból, mint azelőtt!
- Ez egy nagyon komisz sérülés! Előző szerdán szinte varázsütésre múlt el, és most pont ugyan olyan hírtelen jött vissza is, a semmiből!
Módfelett körültekintőnek kell lennem, de muszáj tovább próbálkoznom. Ez pedig magában hordja a hiba lehetőségét.
El kell fogadnom, ez most egy „másképpen” nehéz időszak!
Aki még nem tapasztalt meg milyen ennek a sérülésnek a természete, nem biztos, hogy el tudja képzelni. Szó szerint nem tudsz reggel ráállni a lábadra! Brutálisan erős a tested önvédő mechanizmusa. Viszont, ha egy párszor már voltál mindkét oldalon, akkor elég gyorsan megtanulsz vele együtt élni, mozogni, sőt edzeni is. Mert bármennyire fáj, a mozgás főleg a fokozatos de határozott nyújtások hatására lassan, nagyon lassan, qurv@ lassan bemelegszik és enyhül a fájdalom. Az első hetekben abba akartam belehalni, amennyire a bicegés miatt fájt minden más izom és ín! Most, már több mint egy hónappal az első „élmények” után, kiismertem a fájdalom természetét. Az izmok, amik a tehermentesítéshez kellenek, már megerősödtek, és tudom fokozatosan terhelni. Persze ettől még rohadtul fáj, de nem vagy besz@rva, hogy mind meghalunk, „csak” fáj, de csinálom. Pénteken délután az edzés közben kezdett egyre jobb lenni, kezdett kitágulni a mozgástartomány. Szombaton nagyon fájt mindenem. Az arcom is állandóan lüktetett és a talpam is rosszabbnak tűnt. Csak a vacsora utáni séta közben vettem észre, hogy elkezdtek kisimulni a ráncok a homlokomon. Az igaz, hogy nap közben kunyiztam egy fél diclacot, de az most mindegy! Vasárnap reggel pedig úgy ébredtem, hogy megint a korábbi szinten van a lábam!
Egyre gyorsabban jövök vissza, de a fájdalom intenzitásában, továbbra sincs sem átmenet, sem enyhülés. Csak minden gyorsabban megtörténik.
Azért a hétvégén is próbáltam a legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Egy kis szauna, úszás vagy séta, és a szálloda szegényes edzőterme volt ebben segítségemre.
Péntek
Jó 400 kilométer autóban ücsörgés után, elég nehezen indult a mozgás, de a végére egészen vállalható edzést sikerült összehozni. A gumiszalagokat sajnos némi vergődés után otthon hagytam, és nagyon megbántam. Igazán ez volt a hétvége egyetlen rossz döntése! Többet nem megyek masszázshenger és gumiszalag nélkül sehova! 😀
„Termes” edzés (a tegnapi után, kizárásos alapon)
- 15 perc Szobabringa, kőkorszaki. 30 km/h átlag, a végén sprint 60 km/h-ig
- Sumo squat 2×10 – 10, 15 tárcsa fej fölé, guggolásban
- Guggolás rúddal 2×10 – 30, 40 kg
- Ggoblet squat kézi súllyal, oldallépés – 8x 25 kg, 10×20 kg, 12×20 kg
- Hip thrust ruddal, váll támasz – 10x10kg, 12x20kg, 12×25 kg
Szombat
Itt amit a lábam vonatkozásában említeni érdemes:
- a bordásfalon állva vádli és talp nyújtása
- Diclac! – 40 felett sportolsz (a reggeli felkelés már annak számít!) akkor mindig legyen kéznél ilyen cucc!
Korábban szándékosan csak 1 levéllel szedtem be, nem az egész dobozzal. A kúraszerű szedés közben nem is ad akkora flesht mint amikor az első szemet veszed be! 😀 Ilyenkor elmondható, hogy „test szerte csökken a fájdalom”!
Így túl a 45-ön már nem is vágyok másra, elég a boldogsághoz, ha időnként minden fájdalom elmúlik pár órára! 😀
Még mindig „csóró terem” reggeli előtt
- 15 perc bringa, 28 km/h
- Russian twist 3×30 – 5, 6, 7.5 kg
- Páros lábemelés hanyattfekve, a végén csípőemeléssel 3×15 – 10 után kezd izgalmas lenni, az utolsó már nagyon ég
- Hasprés, beakasztott lábakkal 20x – ez nem adta annyira, elengedtem.
- Hasprés, tarkó fogás, könyök-térd ellentétes oldal – 3×30
Még egy kis terem vacsora előtt
- 15 perc bringa, 33 km/h
- Tricepsz hanyattfekve padon, 10×15 kg, 10×17.5 kg, 10×20 kg
- Bicepsz állva 2 egykezes, 12×10 kg, 12×12 kg, 10×15 kg
- Tolódzkodás padnak háttal, nyújtott láb, sarok támasz 15 ism, 13x+10kg, 12x+15kg
- Bicepsz állva kétkezes francia rúd, 10×15 kg – az első fordított kezes, a többi normál fogás 10x20kg, 10x25kg
- Floor press 10x15kg, 10×17.5kg, 8×17.5kg
- ülve, koncentrált bicepsz 8×12, 10×10, 14x7kg
Vasárnap
Ma már kifejezetten jó állapotban voltam, nem okozott gondot a mozgás, semmilyen formában. Idén már nincs kinti futás, majd próbálom a terembe visszahozni. És mire minden pakolással, mosással, teremmel és bloggal is végeztem, már megint csúszásban vagyok az alvással is. Esélyem sem volt a munka elé leülni, pedig van ott is restanciám. De most inkább elteszem magam 🙂
Már itthon, a megszokott teremben 🙂
- 15 perc evezés, 3135 méter, 177 kcal, 8as nehézség, 109 bpm (max 118)
- 15:10 perc kaptató, @6:00, 6:00 km/h -> 1.5 km, 119 bpm (max 130), 146 kcal, kadence 84 (max 89)
- 15:00 perc x-trainer, level 4, 115 kcal, 1.96 km, 110w, 83 rpm, 126 bpm (max 138)
- 15 perc bringa, 115w, pedál távolság: 19, 95 rpm, 120 bpm (max 125), 4.7 miles
Holnaptól visszaáll minden a normál kerékvágásba. Szeretem a kiszámíthatóságot!