2026-04-09 Csütörtök

Közben kiderítettem, hogy a térd fájás jó eséllyel a hét végi futások következménye. A lassú tempónál unatkoztam, és több csípőt engedtem bele, mint szoktam. És bizony a futás, nem azonos a race walking-al! A folyamatos talajkontakt sokkal jobban tolerálja a csípőmunkát, mint a repülési fázisból érkezés. Ilyenkor a térd extra csillapítási igényt kap, a hipflexors helyett. Pár nap alatt szinte teljesen elmúlt, és ma már jobban figyeltem erre, így nem is jött vissza futás közben, vagy utána.

Tegnap már újra kezdtem a magnéziumot, pár nap és érezhető lesz a hatása. Előkerült a kompressziós szár is, régen használtam. Ma reggel egy kis átmozgatással kezdtem, most nem lógtam el a bemelegítést sem. 🙂

És így egészen jó volt a mai futás! Tegnap kevesebb volt a terhelés, ezért ma egy kicsit tovább engedtem a gyeplőt. 8 km lett a mai kör, de még így is bőven zöldben maradtam a progressziót illetően. Holnap láb nap, és kelleni fog egy cross-trainer is! Ma csak kontrolláltan szaladt el a tempó időnként. Viszont a metronóm most először nem igényelt a részemről folyamatos figyelmet! Még kell egy darabig, de már nem vezetett inkább csak kísért. Nagyon sokszor elkalandoztam fejben, és arra tértem vissza, hogy ja igen, a „kalapács”! De még korábban ilyenkor jött egy kapkodós ritmus rendezés, ma csak megállapítottam, hogy nem estem ki, minden a helyén. Tovább!

Ez sem regen volt, de nem volt célja a Z3 dominancia. Kezdett a légzés is ütemet találni, azzal hogy már nem kell nagyon koncentrálni a frekvenciára, „maradt idegrendszerem” a valamivel lassabb levegővételt is ritmizálni. Nyilván a gyorsabb tempón könnyebb, de meglepő módon, a tempó / pulzus csúcsoknak semmi közük az előbb részletezettekhez!

Futás közben, szinte végig magam látom – versenyen futni. Gyorsan. Technikásan. Ilyenkor fejben mindig kijavítom, hogy a térd magasabbra, a lábfej előrébb lendül(ne, ha most ott lennék). A kar jobban vezeti a mozgást, nem csak kísér(né, ha most ott lennék). A boka többet dolgozik, nem csak csillapít, de elrugaszkodáskor meg is dob(na, ha most „rendesen” futnék). Látom magam előtt a sok face reelsből a kenyai futókat slow motion-ben, 3:00 alatti pacen… Ilyenkor akaratlanul is vezeti a gondolat a testem, és mindig észbe kell kapnom, hogy lassítsak, fogjam vissza a lépéseket! Annyira mennék, de látom, hogy milyen szépen épül már most is a rendszerem, a visszafogott tempónak és mennyiségnek köszönhetően. Türelmesnek kell maradni, mert ez visz előre!

De nézzük a mait, csak az ominózus február 03-i 10 kilit tudom mellé tenni, nem volt hasonló mostanában. Mondjuk szerintem a mai sokkal jobb futás volt, egyenletesebb. A polar arra mégis magasabb pontot adott. Pukkadjon meg! 🙂
Bal oldalon a korábbi, jobbon a mai:

Így elnézve a 3 megállás és az ennek következtében leesett pulzus lehetett az oka, ami lejjebb vitte az átlagot. Anno nem volt metróm, és +2.3 km volt a táv. De mind a maximális lépéshosszban, mind a frekvencia csúcsérétkében is a mai volt a diszkrétebb. A power valamivel magasabb, de az átlagsebesség is gyorsabb lett. Ez a mai, egy jó futás volt! A következő hasonló tempójú futásnál – vasárnap! – felveszem a rebelt, és megnézzük, lesz-e differencia, 10 km-en! Bár vasárnapra elég rossz időt jósolnak, lehet terembe kell vinnem majd a hosszút.

Minden sokkal tankönyvibben menne, de akkor kicsúsznék a Z2-ből, és látom, hogy ez most mennyire jól fejleszt! Tehát nem azért 180 a freki, mert nem menne gyorsabban. Nem azért nincs boka push, térd vagy karlendítés, mert nem bírnám. Nem azért rövidek a lépések, mert kifáradtam. Még sosem futottam ilyen könnyen, és sosem akartam annyira tempózni, mint most. A mizunot is leveszem minden második futás előtt a polcról, majd visszateszem, hogy „még nem!”