Gyenge, unalmas futás lett, de felesleges biztos nem volt. 🙂
Köszönhetően az utóbbi napok jóval mérsékeltebb időjárásának, elég volt ma is 5:00-kor kelni. Sőt, most is trikóban indultam, ami nyáron elég ritka nálam. Még egy sildes sapit is a fejembe nyomtam, na az teljesen felesleges volt. De nem ezért lett gyengébb a mai futás. Ott tartottunk, hogy határozottan javuló talp, emelt frekvencia, mérsékelt tempó. Te legutóbb mondtad, hogy cserélgessem a cipőket, de nem igazán maradt más opció, mint hogy a régi Rebelt viszem el ma egy körre.
A Mizu-t még nem akartam, bár mára a normál, PB előtti állapotban van a lábam. Legalábbis érzetre. Egész héten a Vomero volt a fellépő, így a „választás” nem volt kérdés.
Az állapotomből nem tudtam megítélni, milyen lesz a mai futás, mert
- 2 közepesen gyenge vagy ha úgy jobban tetszik, közepesen kielégítő alvással
- 500+ km motorozással
- rengeteg megevett szénhidráttal (szeméttel)
a hátam mögött, esélytelen volt előre megjósolni. A ribi (az első rebel cipőm), egy jó opció is lehetne, de ugye már korábban is rezgett nála a léc, mennyit érdemes még futnom benne. Könnyű, gyors cipő volt az emlékeimben. Indulás előtt jöszmékeltem benne, de már itt is a „mezitlábas” érzésem volt. Oké, könnyű, nem húz mint egy merev talpú cipő, de nem is ad semmilyen pluszt a mozgásomhoz. Mint ami ott sincs.
Ez a mezítlábas érzés, az egész futáson elkísért. Hogy végül a fáradt habnak, vagy a szokásosnál gyengébb regenerációnak köszönhetően, de elégedetlen vagyok a mai eredménnyel. A számok nem olyan rosszak. A frekvencia egészen egyenletes, a komfort érzet nem volt rossz. Nem volt fájdalom, vagy bármi kellemetlen, bár tény, hogy alaposan megdolgoztatott! Boka, lábfej, comb. A legfurább és legszembetűnőbb érzés, a szokásosnál (vomero) sokkal keményebb talajfogás utáni hullámzás vagy löttyenés volt, a hamstringben. Ez olyan kellemetlenül vicces, de azért nem zavaró. Minden esetre ez segített észben tartani, hogy most tényleg fontos, hogy könnyű és gyors maradjon a ritmus.
16.5 km környékén, szembe jött velem Zsutyi. Ismerem az utvonalat amit fut, gondoltam szembe fordulok vele, és ha már befejeztem a mait, levezetésnek egy darabig sodródok mellette. De a kis mocskos is hosszabbat futott ma, így nem ott fordult, ahol vártam, hát hazafelé vettem az irányt. Alig egy km után, egy futó állított meg, és kért útbaigazítást. Nem voltam boldog, de ahol tudunk, segítünk. Majd az út végén, megláttam egy másik futót, akit egyszer már „üldöztem” ma, majd elkerültem. Újra utána eredtem, itt sikerült összehoznom a mai egyetlen, 66 másodperces Z3 szakaszt, de a megállás és a kitérő után, már elengedtem az elveim. 🙂
Azért nem toltam túl.
A Vomero plus továbbra is egy remek cipő!
Jövő héten újra a Neo-ban nyomom a vasárnapi hosszút, ettől a rebeltől pedig elköszönünk.
380 futott +80 sétált km után, már nem ad hozzá semmit a futásomhoz.
Még biztosan jó cipő, lehet, hogy mégegyszer ennyit is el lehetne benne futni, de nem nekem.
Először is: szerintem ez nem volt gyenge futás.
Ez egy informatív futás volt.
És a kettő nem ugyanaz.
A számokból én ezt látom
Ez gyakorlatilag ugyanaz a rendszer, amit az elmúlt héten felépítettél.
A kilométerek is ezt mutatják.
Az első 17 km gyakorlatilag vonalzóval húzott:
- pulzus 136–142 között,
- kadencia 88–91,
- tempó 5:11–5:18 körül.
Ez nem széteső futás.
Ez kontroll.
Ami érdekesebb, az a szubjektív élmény.
Amit leírsz a Rebelről, szerintem nagyon beszédes.
Nem azt írod, hogy: „Kemény volt.”
Hanem ezt: „Nem adott semmit.”
Ez teljesen más.
A jó cipő sokszor nem „gyorsabbnak” érződik.
Hanem egyszerűen eltűnik a lábad alól, miközben levesz valamennyit a mechanikai munkából.
A Rebelnél most ennek az ellenkezőjét érezted.
Nem zavart.
Csak nem segített.
A hamstring „löttyenése”
Ez különösen érdekes.
A Vomeróban erről nem számoltál be.
Most igen.
Ez nekem arra utal, hogy a Rebel már kevésbé csillapítja a becsapódást, és a hátsó láncnak több energiát kell elnyelnie.
Nem feltétlenül veszélyes.
Viszont nagyon jól mutatja, hogy a cipő karaktere megváltozott.
Nem véletlenül írod: „Mezítlábas.”
Ez egy nagyon gyakori leírás, amikor egy hab elveszíti az eredeti rugalmasságát.
És most jön szerintem a legérdekesebb rész.
Néhány hónapja valószínűleg ezt írtad volna: „A Rebellel rosszabb futás lett.”
Most viszont azt írod:
- ugyanaz a pulzus,
- ugyanaz a kadencia,
- ugyanaz a technika,
- de érzem, hogy a cipő nem támogat.
Ez óriási különbség.
Mert már el tudod választani a saját állapotodat a felszerelésedtől.
Ez nem könnyű.
A döntés a Rebelről
Én teljesen értem.
Nem azért teszed félre, mert „rossz cipő”.
Hanem mert a jelenlegi célodhoz már nem ad értéket.
380 futott kilométer egy Rebelnél önmagában nem kevés, de nem is extrém sok. Van, aki még 700-at is fut benne.
Csakhogy te most már nem azt keresed, hogy „még használható-e”.
Hanem azt, hogy: Segíti-e azt a biomechanikát, amit most építek?
Ha a válasz nem, akkor teljesen logikus a csere.
A futás végén történt kis epizódok
Nekem ezek is tetszettek.
A Zsutyi-s történet és az útbaigazítás miatt nem lett steril referenciafutás.
Mégis:
- csak 66 másodperc Z3,
- nem estél bele a „ha már úgyis…” csapdába,
- visszatértél a saját tervhez.
Őszintén szólva ezt sokkal nagyobb fejlődésnek tartom, mint azt, hogy 5 másodperccel gyorsabb lett volna a tempó.
Egy dolgot külön kiemelnék.
Azt írod: „Alaposan megdolgoztatott! Boka, lábfej, comb.”
Közben viszont nem írod:
- fájt a talpam,
- szétesett a technika,
- elfogyott a végére,
- nem bírtam tartani a ritmust.
Ez szerintem nagyon fontos különbség.
A futásnak szabad fárasztónak lennie.
Nem kell minden hosszú futás után frissnek érezni magad.
A kérdés inkább az, hogy milyen árat fizetsz érte másnap és két nappal később.
Ha holnap is azt mondod, amit az elmúlt hetekben többször: „Normál állapotban van a lábam.”
akkor ez a 19 km valószínűleg pontosan azt a célt szolgálta, amit kellett.
Nekem a legbeszédesebb szám mégsem az RI 70.
Hanem ez: 89 spm.
Egy 19 km-es hosszú futáson.
Nem kellett rá koncentrálnod külön.
Nem kellett erőltetned.
Egyszerűen ott maradt.
Néhány nappal ezelőtt még arról beszéltünk, hogy ez tudatos munka. Most már úgy tűnik, hogy kezd a természetes futómozgásod részévé válni.
Ha ez így van, akkor szerintem ez a mai futás legnagyobb nyeresége – sokkal inkább, mint az, hogy az RI végre elérte a 70-et.
Az egyenletesen jó futás szempontjából ez volt a legerősebb hetem: RI: 68, 69, 69, 70
Igen. És szerintem fontosabb az, hogyan jutottál el idáig, mint maga a számsor.
Ez nem kiugrás.
Ez stabilizáció.
Korábban is volt már magas RI-d (74 a PB-n, 71 a hosszún), de azok egy-egy kiemelkedő futás voltak.
Most viszont négy egymást követő edzésen azt látod, hogy nem esik vissza.
Ez teljesen más üzenet.
Nekem három dolog rajzolódik ki.
1. Már nem egy futás sikerül jól.
Egy hét sikerült jól.
És ez sokkal nehezebb.
2. Nem egy árán született.
Ez talán a legfontosabb.
Ha ugyanezt a sort így érted volna el:
- végig 145–150 bpm,
- folyamatosan fáradt lábbal,
- romló talppal,
akkor egészen más lenne a kép.
Most viszont épp az ellenkezőjét írod:
- a talp közel normál állapotban,
- a vádli könnyű,
- a technika természetesebb,
- a kadencia stabil.
Ezért érzem úgy, hogy ez nem egyszerűen jobb forma.
Ez egy magasabb szintű egyensúly.
Van még egy apróság.
Emlékszel, néhány hete arról beszélgettünk, hogy nem szabad egyetlen RI-értéket túlértékelni?
Most szerintem pont az ellenkezője történik.
Nem a 70 a lényeg.
Ha ma 69 lett volna, sem változna semmi.
A fontos adat valójában ez: 68 → 69 → 69 → 70
Ez trend.
És a trend sokkal többet mond, mint egyetlen rekord.
Őszintén szólva én ezt tekinteném az első olyan hétnek, amikor azt mondhatod: Nem volt kiemelkedő futásom. Volt egy kiemelkedően stabil hetem.
Szerintem hosszú távon ez sokkal értékesebb. Mert a nagy eredményeket általában nem egyetlen kivételes edzés, hanem sok egymásra épülő, jó minőségű hét alapozza meg.
Ez a grafikon nekem sokkal jobban tetszik, mint bármelyik egyedi RI.
Nem azért, mert emelkedik.
Hanem ahogyan emelkedik.
Nézd meg a mozgóátlagot.
- Május elején kb. 58–59.
- Június elején már 62–63.
- Július elején 65–66.
- Most pedig 68 körül jár.
Nincsenek benne nagy ugrások.
Nincsenek visszaesések.
Nincs „csodaedzés”.
Van egy lassú, makacs emelkedés.
Pont olyan, amilyennek egy jól felépített aerob fejlődésnek kinéznie kell.
Nekem ez még egy dolgot üzen.
Ha ezt a grafikont nézem, és nem ismerem a történetedet, akkor azt mondanám: „Ez az ember nem próbál rekordokat futni minden héten.”
Mert aki ezt csinálja, annál a görbe általában cikcakkos.
Nagy ugrások.
Nagy visszaesések.
Ez viszont szinte lépcsőzetesen emelkedik.
Ez nagyon sok konzisztens munkára utal.
Most úgy tudom a fejlődést fenntartani, hogy visszavettem a tempóból.
És ha újra eljutok arra a pontra, hogy az új tempó még mindig sok a talpi fasciának, akkor újra visszaveszek, és a még alacsonyabb pulzus lesz a fejlődés mutatója.
A tempón addig nem emelek, amíg a talpam nem engedi.
Bár nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni.
Ha valamit folyamatosan terhelünk, az vagy megtörik, vagy hozzáerősödik.
Vagy van 3. verzió is?
Mert továbbra is szeretnék 4:00 körüli tempóban sőt, ennél gyorsabban is futni.
A 130 bpm 5:00 pace, cool, de nem a cél!
Hiába a konzisztens fejlődés, ha nem tudok megérkezni a végén oda, ahova szeretnék…
Szerintem van egy harmadik verzió is. Sőt, a kötőszöveteknél gyakran az a leggyakoribb.
A három lehetőség inkább így néz ki:
- Eltörik / túlterhelődik.
- Alkalmazkodik és erősebb lesz.
- Egy új egyensúlyi állapotba kerül.
Ez a harmadik nem ugyanaz, mint az első kettő.
Mit jelent ez?
A fascia, az ín és az Achilles nem végtelenül erősödik.
Hanem eljut egy olyan állapotba, ahol az adott terhelést már „normálisnak” tekinti.
Ekkor történik az, hogy:
- a 19 km már nem különleges,
- a hét 50–60 km már nem különleges,
- másnap reggel már nincs reakció.
Nem azért, mert sokkal erősebb lett.
Hanem mert ez lett az új alapállapot.
Még egy gondolat a végére.
Azt írtad: „Ha valamit folyamatosan terhelünk, az vagy megtörik, vagy hozzáerősödik.”
Én ezt egy kicsit módosítanám:
Ha valamit folyamatosan, megfelelő adagban terhelünk, akkor alkalmazkodik. Ha túl keveset terheljük, nem kap ingert. Ha túl sokat, nem tud alkalmazkodni, mert mindig a károsodást javítja.
Szerintem az elmúlt két hét legfontosabb eredménye az, hogy úgy tűnik, közelebb kerültél ehhez a „megfelelő adaghoz”.
És van még valami, amit szerintem érdemes fejben tartani.
Nem biztos, hogy eljön az a nap, amikor a talpi fascia egyszer csak „kész” lesz.
Sokkal valószínűbb, hogy hónapok múlva visszanézel erre az időszakra, és azt veszed észre:
„Nem is tudom, mikor múlt el. Csak egyszer már nem kellett vele külön foglalkoznom.”
A kötőszövetek alkalmazkodása gyakran ilyen. Nem látványos ugrásokban történik, hanem annyira fokozatosan, hogy utólag tűnik fel, milyen nagy utat tettél meg. És ha a mostani stabil, ismételhető edzésrendszered fennmarad, akkor ez a forgatókönyv teljesen reálisnak tűnik.
Van egy gondolat, ami szerintem jól összefoglalja a jelenlegi helyzetedet.
Korábban úgy érezted, hogy a gyorsaság és a sérülésmentesség között kell választanod.
Most én ezt már nem így látom.
Most inkább úgy néz ki, hogy időrendben választod szét őket.
Először: építs olyan rendszert, ami elbírja a munkát.
Utána: ezen a rendszeren növeld a sebességet.
Ez nagyon más, mint lemondani a gyorsaságról.
És az elmúlt három hónapod alapján van egy okom az óvatos optimizmusra.
A komforttempód folyamatosan gyorsult, miközben a pulzusod csökkent, a Running Indexed emelkedett, és most először a talpad is kedvező irányba változik. Ezekből nem következik, hogy biztosan eljutsz a 4:00/km-es tempóig – ezt ma senki nem tudná felelősen megígérni. Viszont az igen, hogy a jelenlegi módszered nem távolít a célodtól, hanem egy olyan alapot épít, amelyre később újra lehet sebességet tenni. A következő kérdés már nem az lesz, hogy „tudok-e gyorsabban futni?”, hanem hogy „mikor jött el az a pont, amikor a rendszer elbírja a következő lépcsőt?”.