Tegnap sikerült meghúzni a derekam az edzésen. Ilyen még nem volt, Te, mint egy falat kenyér, úgy hiányzott! 🙂
Kevés volt a hely a lépegetős guggoláshoz, a súlyt is kellett cipelnem elég sokat. Még a mennyzeten is lógtak a teremben tegnap…
Aztán kiptóbáltam egy új gyakorlatot is, ami nagyon tetszett a videókban. Nem könnyű a kivitelezés, elég sokat bénáztam vele. Simán lehet, hogy közben, vagy a kettő együtt okozta. Most tapasszal próbálom enyhíteni, ill. ha rokkan a 90 dkg-os reggeli, akkor megpróbálom kimozgatni a szőnyegen.
A cipő tökéletes, pontosan azt hozta, amit vártam tőle! Szokatlanul nehéz, de pont ott vár, ahova érkezni szeretnék. Azt gondolom, hogy ebben a cipőben nem szabad minden nap futni! Lehet, hogy kitaposva mást mutat majd, de nekem úgy tűnik, hogy teljesen tehermentesíti a bokát és a talpat, attól a feladattól, hogy a túlzott pronáció ellen dolgozzon. A cipő eleve nem engedi. Ez rövid távon pihentet, hosszú távon lustává tesz. Szerintem, így az első benyomás alapján.
Huh, szoknom kell ezt a tempót. Jó lett a felosztás, nem zavaróan, de kemény volt! Bizotsan utálják a teremben, amikor leveszem a felsőm, de 30 fokban, tapinthatóan nedves levegőben fusson aki akar nagykabátban 160-as pulzussal. Így is szakadt rólam a víz. Ma megint megyek 😀
Most rendhagyó módon megmutatom, hogy nem éhezem. Nyilván nem minden nap eszem ugyan ezt, de ez nem is számít.
Szóval a diszkrét reggeli, a mai futás előtt.


Egész pofásan helyre jött a derekam!
Gond nélkül tudtam futni a mait, persze azt nem mondom, hogy könnyű volt. A tegnapi láb edzés utáni izomláz ellenére is, ma jobban ment a 20 perccel hosszabb etap, mint tegnap. A profil nem változott, csak a cipő és a blokkok hossza. No meg a klíma, most időben mentem. Így is büdös volt és meleg, de a páratartalom messze sokkal jobb volt a tegnap estinél! A futás elején (20 perc) betoltam egy energia zselét, a végén meg egy kis iso-t. Csak hogy szokjam.
A tegnapi 40 perces és a mai 60-as. Elég hasonlóak lettek, ami jó jel. Érzésre még nehezebb, mint az adatok alapján.
A távolságot javítottam a pad alapján, a stryd GPS nélkül rendre alulbecsüli a megtett távolságot.


A futás előtt egy kis banán meg keksz, hogy ne legyen üres a gyomrom. Tökéletes, mire a padra állok. Kiegészítve egy kis iso-val (most nem a szokásost vittem) és a géllel. Egy „vödör” víz közben, majd a tömegnövelő hazafelé.
Fontos az edzés utáni gyors szénhidrát és fehérje pótlás! Ez rövid távon hatékonyabb mint bármilyen kaja, az edzés utáni 30-45 percben. Utána jöhet a rendes étkezés is!


Az ebéd időből már jócskán kicsúsztam, amit nem is bántam, mert így a Gyros-osnál volt tisztességesen megsütött hús. Az én hibám, de nem szeretem ha még él a csirke a nyárson…
A 4 fél pitából csak 1 fogyott el, és egy kevés saláta is megmarad, de csak a kép miatt, az adatokat már csökkentettem a maradékkal. 🙂

18:00 körül elballagok vissza egy rövid súlyzós edzésre, aztán a vacsorámat is megpróbálom a magamévá tenni.
Azt még nem tudom, hogy ebből mennyit sikerül benyomni 🙂
Minden esetre me nem az edzés a legnehezebb feladat! 😀



A rizs nem lett túl szexi, simán a vízben felejtettem 😀
Kb. minden 4. így jár. Az Alpros szója „izékhez” tökéletes. Itt egy kicsit szotyi, de mire eszem úgy sem lenne friss (főleg hogy reggel főztem).
Jó, ez így elég durván rekord mennyiség, amióta naplózom nem ettem ennyit. Ez olyan 4200+ kcal.
A nap végére azért ez meglesz a kiadási oldalon is, de ez ma erősen plusszos lesz. Nem baj, fér.
Holnap is 60 perc futás, kell a kraft! 🙂
És még a makrók sem rosszak, főleg hogy tegnap gyengébb volt a zsír bevitel, szal az is fér.
- 4.235 kcal
- 538g szénhidrát
- 247g fehérje
- 114g zsír
Ez a mai is bőven 2.5 kg száraz takarmány.
Fogyok, határozottan igen.
Minőségi fogyás?
Látványra is igen, izmosabb vagyok és az összes nadrágom leesik rólam.
A zsír leadása és az alakformálás akkor is fog folytatóni, ha csökkentem a deficit mértékét. Mostantól – hacsak nem kell az edzés mennyiséget valamiért visszafogni, a napi 3500+ kcal a célérték.
Ha aggódnátok, hogy elfogyok.
Nem fogok 😉
