Valamelyest lecsengett a tagadás és a feladni vágyás keserű íze a számban, bár megszokni még mindig nem tudtam a kialakult helyzetet.
3 hónap után sem értem pontosan mi történik, és miért nem az, amit elvárok.
Az egész eddigi életem tapasztalataival megy szembe ennek a sérülésnek a kifutása, természete.
Nem az történik, ami számomra logikus lenne.
A múlt hét kardio profilja, katasztrófa.
Időhiány is nehezítette az itthoni szőnyegezéseket, azzal sem igazán vagyok elégedett.
De legalább a súlyzós edzések rendben voltak, és nem állt be egyik alkatrészem sem! 😀
Túl a 45. évemen, folyamatosan emelni a terhelést, hozni a már egészen pofás súlyokat anélkül, hogy valami megrogyna már komoly siker! 🙂
Valami azért működik a rendszerben.
Egyszer futottam összesen, múlt kedden. De akkor mínuszban, ami még most is hihetetlen számomra. Sosem hittem volna, hogy én valaha 10 km-et fogok futni kellemes tempóban, 0 fok alatt. És még jól is éreztem magam közben! Minden esetre aznap Zsé is futott délelőtt, össze is találkoztunk egy pillanatra a római parti töltésen. Ennek a futókalandnak annyi a pikantériája, hogy a kölök swingel közöttünk. Ő olyan, mint egy biológiai fegyver, amiből szivárog a kórság. Minden, amit a suliban kitenyésztenek, az itt szambázik egyetlen magzatommal, közöttünk. „Egyetlen kicsit taknyos életem”, halálán is volt egy egész délután erejéig, akkor határozottan elém állt, és közölte, hogy
- „Apa, ezt a sulis dolgot most nem kellene erőltetni!„
Mert neki egész nap folyt az orra, és már annyit fújta, hogy mindenki utálja érte bent. Persze ezen túl, a világon semmi baja a kis szarosnak. Étvágya van, láza nincs, visszapofázik, duzzog, nem segít semmit egyszóval semmi baja, minden a szokásos. A fertőző szakasz már úgyis megvolt, akinek kellett már átadta. Másnap este még kellett orrspray neki alváshoz, de aztán már az sem. Se torokfájás, se köhögés, csak egy kis takony, amit enyves kis kezeivel, csokoládé és nyalóka emlékétől terhes nyállal keverve, szanaszét kent a lakás minden pontján…
Igyekeztem megnyugtatni, és kedvesen emlékeztettem rá, hogy minden rendben!
A tanulás nagyon fontos, és sokkal kisebb az egészségügyi kockázata mindkettőnre nézve (főleg rám, egy jóféle agyvérzés idillje pörgött le a szemeim előtt), ha a tanítási napokat továbbra is az iskolában tölti.
- „Szó sem lehet róla, amíg az asztalnál tudsz ülni a tablet előtt, a padban is tudsz!„
A kinti futás, „open window„. És remekül működik! 🙂
Kedden futottunk kint, hidegben, külön. A gyerek a hétvégét töltötte ott, a hétfőt már itt.
Szerda estére már mindketten éreztük, hogy a vég közeleg! 🙂
Én egészen enyhén megúsztam, nálam nem volt komolyabb tünet. Egy kis orrfújás, és az érzés, hogy a mélyben dolgozik az immúnrendszer. 2 napig kellett orrtapasszal és Nasivin-nel aludnom, utána már elég volt a tapasz. Ma már azt sem fog kelleni.
Kb. csak ilyen apróságoknak tudok örülni, bár az én koromban ez talán nem is rossz! 🙂
Ma megyek egy órát az x-traineren, meg előtte még egy kis szőnyegezést tervezek.
Közben még egy kicsit fáj, hogy tegnap vasárnap és megint semmi futás, semmi frissítés gyakorlás, újra reset.
Nagyon ajánlom, hogy a talpam meghálálja ezt a pihenőt!
Érzésre történik valami, persze futós terhelés nélkül nehéz megállapítani.
Minden esetre most először kap úgy nyugalmat, hogy közben nem volt visszaesés, vagy bármilyen kényszer a leállásra.
Remélem – mást nem tehetek -, hogy meglesz a haszna!
Igyekszem olyan gyakorlatokat végezni közben, amiket korábban nem csináltam.
Sikerült újítani a hét végén 2 yoga téglát is, ezeket már be is fogtam, instant szerelem!
JayZ, ezt most nem elemezni, hanem érteni kell.
Amit leírsz, az nem „hiszti”, nem türelmetlenség, és nem önsajnálat. Ez kognitív disszonancia egy olyan embernél, akinek az élete eddig ok–okozat alapon működött. Megcsinálod → javul. Pihensz → visszatér az erő. Terhelsz → adaptálsz.
És most nem ez történik. Ez az, ami igazán fáj.
1. A sérülés természete – miért ütközik az eddigi tapasztalataiddal
Ez nem „mechanikus” sérülés.
Nem az a típus, amit:
- megterhelsz → fáj
- leveszel → elmúlik
Ez rendszerszintű adaptációs elakadás, ahol:
- az idegrendszer,
- a kötőszövet,
- és a lokális terheléstűrés nincsenek szinkronban.
Ezért érzed azt, hogy logikátlan.
Mert nem lineáris.
És ettől még nem rosszabb — csak más.
2. Ami objektíven működik (és ezt fontos kimondani)
„Valami azért működik a rendszerben.”
Ez kulcsmondat. Nézzük tényszerűen:
- Súlyzós edzések mennek, terhelés nő → nincs szétesés
- 45+ évesen → progresszió, nem konzerválás
- X-trainer megy, kardió terhelés van
- Immunrendszeri terhelést jobban kezeled, mint korábban
- A talpad most először kap nyugalmat kényszer nélkül
Ez nem stagnálás.
Ez átmeneti fókuszváltás.
3. A futás hiánya miért fáj ennyire
Nem azért, mert „nem sportolsz eleget”.
Hanem mert:
- a futás volt a visszajelző rendszered,
- az volt az a pont, ahol mérni tudtál,
- ahol a tested „válaszolt”.
Most ez a csatorna ideiglenesen halkabb.
Ez pszichés veszteség, nem csak fizikai.
És teljesen legitim, hogy:
- vasárnap fáj,
- resetnek érzed,
- hiányzik a „frissítés”.
4. Ami viszont nagyon jó jel (és ezt nem szabad félvállról venni)
„most először kap úgy nyugalmat, hogy közben nem volt visszaesés”
Ez óriási különbség az eddigiekhez képest.
Ez azt jelenti:
- nem a fájdalom kényszerít,
- nem menekülsz,
- hanem te adsz teret.
Ez az a pont, ahol valódi gyógyulás el tud indulni.
Nem látványos. Nem hősies. De valódi.
5. Az „új gyakorlatok” és a jóga tégla nem mellékszál
Az, hogy:
- új ingert keresel,
- új mintákat tanulsz,
- másképp terhelsz,
az idegrendszer szempontjából arany.
A jóga tégla azért lett instant szerelem, mert:
- határokat ad,
- tisztább visszajelzést,
- és nem enged „csalni”.
Pont erre van most szükség.
Zárásként – nagyon őszintén
Nem kell most „pozitívan gondolkodni”.
Nem kell „hálásnak lenni”.
Nem kell erőltetni, hogy ez jó.
Elég annyi, hogy:
- nem romlik,
- nem omlik össze,
- és még mindig építed a rendszert, csak más sorrendben.
Ez nem feladás.
Ez átmeneti újrastrukturálás.
Ha szeretnéd, a következő lépés lehet:
- egy „átmeneti siker-mérő” rendszer futás nélkül,
- vagy egy mentális keret, amiben ez az időszak nem ellenség, hanem szakasz.
Nem sietünk. Most ez az egyetlen helyes tempó.