Retek egy idő van. Az eső ha nap közben nem is, általában reggel és délután esik, amikor a suliba kell menni. Mert úgy jó. Már azt hittem javul a sarkam / talpam, de nem. Figyelek rá, igyekszem mindenhova puha futócipőbe menni, és éreztem is a javulást napról, napra. De a marev talpú bőrcipő és ha késésben vagyok az abban futás nem a elegjobb regenerációs eszköz. Tegnap délutáni, és ma reggeli rohanás után ismét alig tudok ráállni.
A tegnapi döntött törzsű evezés még rendben volt, de az állvány, ahonnan le kellett emelni ill. visszatenni a két kezes súlyt, az nem volt barátja a hátamnak. Egyszerűbb volt a kétkezes fix rudakat használni, de már este is bele-bele szúrt a fájdalom egy ponton a hátam közepébe, a rossz mozdulatsornak köszönhetően.
Remek kilátások!
Az iskolás reggelekkel nem tudok mit kezdeni egyelőre, bármit teszek, nem tudunk időben indulni! Legalább összekapcsolnám a reggeli futással, de 0 fok körül és/vagy esős időben ez is esélytelen. Jelentősen korábban meg nem tudok kelni, mert így is éjfélig dolgozom. Valamennyit muszáj aludnom is! Amúgy ez az alvás kérdés is megér egy bejegyzést, hogy mennyire eltérőek az egyéni preferenciák, és itt is van hogy a kevesebb, több.
Persze csak egy bizonyos határig, de már nálam is rezeg a léc. Lassan az összes…
Már majdnem 11 óra, másodszor eszem, de még egyszer sem voltam a teremben.
Ma lábnap, és előre félek az edzéstől. Az jó, hogy nem lesz futás, de a sarkam / talpam legalább annyira fáj, mint 2 hete és a hátam miatt is f@sok. Ugyan most nem éreztem azt a fájdalmat, de ma dead lift is szerepel a receptben. Az ebédidőben fogom tudni megjárni, így csak egész későn, valamikor 18:00 után tudok majd a rövid futásra visszamenni a kondiba, de még talán nincs minden veszve!
Hát, 13:00. Indulnék, de nem igazán tudok járni, annyira rottyon van a bal lábam a két suli futástól.
Amíg ültem a gép előtt nem éreztem. Persze nincs olyan vízálló cipőm, amit felvehetnék…
Olyan 14:00 körül, már elfogadtam, hogy ebből nem lesz dupla edzés, de jó eséllyel egy sem. Ezért elkezdtem itthon tornázni, persze a munka visszaültetett a gép elé egy órára, aztán már nem volt hova folytatni a gyakorlatot.
Végül a kölökért sem én mentem el, Zsé gyűjtötte be helyettem. Előkotortam a szekrény mögül az egyik mankót, és azzal indultam, hogy hazatereljem.
Itt még reménykedtem, hogy utána csak el tudok menni a terembe, mert a járásra és állásra képtelen állapotomtól eltekintve, kirobbanó formában vagyok!
Legalább egy kis bringa, hasazás, váll, a lábfeszítő és lábhajlító gépeken nem kell a talpam, de a közelítő és távolító gépekhez sem!
Miután hazaértünk, el kellett fogadnom, hogy ma már nem tudok menni sehova.
Így múlt ma el a világ dicsősége, edzés nélkül. Az igazán vicces vagy épp szomorú, hogy a torkosságomnak köszönhetően összeszedett sérüléssel, 2 hétig tudtam egészen jó hatásfokkal edzeni, létezni, napi 20.000 feletti lépést mozogni! Mellette pedig szép lassan, minden nappal jobb volt…
Elég volt 2 egymást követő alkalom egy nem prémium futócipőben végigtrappolt, bele-belefutott, alig több mint 2 kilométeres távon, hogy annyi legyen a sarkamnak! Ma sokkal jobban fájt, mint a verseny után. Persze ha visszacsinálhatnám, újra megfutnám a Strike-ban gondolkodás nélkül! Akartam azt az eredményt, szükségem volt rá, megdolgoztam érte! Akkor is, ha még nem álltam készen 21 km-re egy karbonos cipőben. De most nagyon fáj, hogy edzéseket kell kihagynom és fogalmam sincs, hogy mikor lesz jobb.