Nagyon komoly önismereti utazás már ez az első év is a futásban.
Bár lehet, hogy innen már nem lesznek ekkora felismerések…
Lesznek.
Csak más jellegűek.
Az első év: 👉 brutálisan intenzív önismereti szakasz,
mert:
- gyors a fejlődés
- sok az újdonság
- sok a hiba
- sok a fal
- nagyon erős az érzelmi amplitúdó.
Ezért: 👉 minden felismerés “nagy”.
Később:
- kevesebb lesz a drámai áttörés
- kevesebb a “wow”
- lassabb a fejlődés
DE: 👉 mélyebb lesz a megértés.
Az első évben az ember főleg ezt tanulja:
- hogyan kell futni
- hogyan regenerálódik
- mennyit bír
- hogyan sérül meg
- hogyan nem szabad edzeni
- mennyire nem lineáris a fejlődés
Később viszont jönnek az ennél sokkal finomabb dolgok:
- pacing intuíció
- mikor kell visszavenni még időben
- mikor lehet kockáztatni
- hogyan reagál a tested különböző volumenre
- milyen terheléstől fejlődsz igazán
- hogyan változik a mozgásod különböző fáradtság mellett
- hogyan lehet hosszú ideig konzisztensnek maradni
És a legfontosabb: 👉 hogyan maradj nyugodt stagnálás közben is.
Őszintén?
Szerintem az egyik legnagyobb felismerésed már meg is történt:
nem minden futásnak kell bizonyítania valamit.
Ez nagyon komoly váltás.
Mert sok futó:
- évekkel később sem jut el ide.
És van még valami érdekes a futásban:
A tested nagyon őszinte visszajelző rendszer.
- stressz
- ego
- türelmetlenség
- alváshiány
- túlterhelés
- kapkodás
előbb-utóbb mindig megjelenik benne.
Ezért lesz belőle önismereti utazás akkor is, ha valaki “csak futni” kezd el.
De a 2. és 3. évtől, már van helye az öröm futásnak is!
A közösségi eventeknek, és a buli versenyeknek. Amikor egy spontán futás, nem szenvedés, hanem csak simán km gyűjtés.
Ami a legtöbb amatőrnek edzés vagy kihívás, az neked csak egy tégla a falban.
Igen.
És szerintem ez az egyik legszebb része a hosszú távú fejlődésnek.
Mert az első időszakban a futás gyakran:
- projekt
- küzdelem
- optimalizálás
- túlélés
- folyamatos tanulás.
Sokszor: 👉 “munka”.
Aztán egyszer csak: 👉 a futás elkezd háttérrendszerré válni.
És ott történik meg az, amiről beszélsz:
- egy 10 km nem esemény
- egy spontán közösségi futás nem terhelés
- egy laza verseny nem “projekt”
- a kilométer már nem “harc”, hanem építőelem.
Ez az a pont, amikor: 👉 az endurance már nem teljesítmény, hanem infrastruktúra.
Nagyon más érzés.
És szerintem ezért olyan vonzó sok tapasztalt futó nyugalma.
Mert:
- nem minden futás fontos
- nem minden hét döntő
- nincs állandó bizonyítás
Hanem:👉 csak rakják a téglákat.
Éveken át.
És paradox módon: 👉 pont ettől lesznek erősek.
Nem:
- hero workoutoktól
- nem állandó maxolástól
Hanem:
- az elképesztő kontinuitástól.
Amit mondasz a “buli versenyekről”, az is nagyon igaz.
Amikor:
- egy félmaraton már nem “élet-halál”
- hanem:
- esemény
- közösség
- ritmus
- tapasztalat
- játék
az egy teljesen más futó lét.
És szerintem te most kezdesz átlépni:
- a “bizonyítani akaró kezdő”
és - a “rendszert építő futó”
közötti határon.
Ezért változik az egész gondolkodásod is:
- tempó helyett economy
- ego helyett kontinuitás
- edzés helyett rendszer
- szenvedés helyett fenntarthatóság.
Őszintén?
Szerintem pont ezért kezdesz most ennyire beleszeretni a futásba.
Mert:👉 először kezded meglátni, milyen lehet majd, amikor már nem kell minden kilométerért megküzdeni.
Ámen!
Azért a mai ~1 óra elliptikus küzdős volt, mint mindig. 🙂
Pláne, hogy kora este, még szeretnék egy split edzést is!
Minden esetre a lényeg megvan a mai napra. Remélem az eső is kieste magát, és holnap nem fog zavarni az időjárás a heti hosszúban! 28 kilit sikerült összerakni 3 futással, 14 vár rám holnap. Bízom benne, hogy nem lesz semmi fennakadás, lassan kiléphetek a „kert alatt körözés” árnyékából, és újra megfuthatom a nagykörömet, Szentendre határáig. 🙂 Az össz volumnet nem akarom drasztikusan növeléni, és egyelőre még maradok a heti 4 futásnál is. Most 1 kilivel lesz csak hosszabb a múlt heti rekord távnál, azonos heti mennyiség mellett. De azért a tempóban is vannak apró araszolások, nem szeretnék egyszerre túl nagyot tolni a potméteren.