Hát, van még mit fejlődni az „éjszakai edzésben”.
Tegnap keveset ettem. (Az jelenti, hogy nem voltam éhes, csak nem tetszettek a számok a yazioban :D)
Ezért gyorsan még betoltam egy kis szénhidrátot, hogy legyen a reggeli futáshoz kraft.
Persze csináltam már többször ilyet, de ez sosem szokott annyit hozni, mint amennyit ront az alváson.
Vagy tovább kell virrasztanom, vagy lefekszem, és arra ébredek, hogy a fülemen is jönne ki a késői vacsora…
Az este remek idő volt, a „legkedvesebb” szomszédaim sem gyötörtek meg. Sem az alattam lakó láncdohányosok, sem a felettem lakó állatkert, az ablak alá szerelt MTZ-vel. Még egy darabig pöckölgettem a telefont, nyilván (ez a legjobb ismert emésztésgyorsító), majd végre valamikor 23:00 után leoltottam a lámpát. Ablak nyitva, nem kell klíma!
Hajnal kettő körül ébredtem, hogy rázza a redőnyt a szél.
Yeah. Oké, akkor egy kör a titokszobában – ha már felébredtem – aztán ablak becsuk, klíma bekapcsol.
Sokkal nem lett jobb, de valami közepesen szar alvást sikerült összerakni. Az előző éjszakai „very poor”-nál egy kövér „compomised” már egészen oké! 🙂
Valahogy kivakartam a s@ggem az ágyból, de nagyobb összegben nem fogadtam volna a mai futásra!
A nyakam beállt, a csípőm húzott, a talpam a szokásos.
Godzilla már nézni sem bírja reggelente az „Élőhalottak feltámadása” premierjét, inkább a nappaliban várja meg, hogy lesz-e belőlem még valami.
Már eléggé lemondóan nyávog, többször kap kaját csak futás után, mint közvetlenül a feltámadásomat követően.
Már majdnem 6 óra volt, mire beleálltam. Még ízlelgettem a napi formát, hogy ebből vajon mi lesz ma. Azt éreztem, hogy egy picit recsegősebb, egy kicsit lassabban veszem fel a ritmust, de komolyabb problémákat nem mutatott a checklist. A szokásos helyeken fáj, vagy húz, de mindig ilyen. 😀 Szal adjunk neki!
A 6. kilométer elején, utolért egy futó. Általában velem szembe szoktak futni, velem egy irányba nem. Ha mégis, akkor én szoktam elfutni inkább mások mellett. Ez a komiszjószág meg nem utolért? Még nem volt az igazi a rendszer, ezek a futások egyre lassabban melegítenek üzemi hőmérsékletre. Amit Emmi erénynek írt, hogy egyre fegyelmezettebb vagyok, az inkább következmény. Lassabban melegszem, és nincs ingerem az elfutásokra. Nade ez a mókus – amúgy az is volt, de csak később, ez nagyon trappolt mögöttem. 5 kili után, épp felvettem az Z2 utazót, 140 bpm, ~5:05 pace. Kényelmes, könnyed tempó, de már haladósabb, hosszabb lépésekkel. Emberünk velem egy ritmusban, de sokkal hangosabban, és gyorsabban érkezett, olyan 4:40 körül. Még mögöttem, elkezdtem hozzá zárni, nekem úgy tűnt, hogy már eléggé a végét járja. Ha azt mondja, hogy még pár kili, akkor kicsit nyulazok neki, meglátjuk mit bír. A talpam elég jónak ítéltem hozzá, bár nem kívántam még a tempó futást.
- Szia! Mennyi van még?
- Szia, olyan 15!
- Honnan jössz?
- Rákospalotáról. Szentendrén fordulok, aztán vissza.
Gyors matek, itt már pár lépéssel előttem futott, egy picit elvett, én gyorsítottam. Mondom neki akkor nem futok veled sokáig, mert nekem ez a tempó sok. Z2-őt futok, és még 10+ van nekem is vissza.
- Mit futsz? Az mit jelent?
Itt jobban végig néztem emberünkön. Se óra, se telefon, semmi szenzor. Se víz, se semmi. Egy a belét is kitaposott Kiprun cipő, de az a fajta, ami új korában sem adott túl sok csillapítást. Nem mozgott rosszul, de ez már nem „stay calm” tempó volt neki sem. Mondjuk amikor megláttam jó másfél kilivel korábban, egy merőleges bekötőúton közeledett, már akkor is ezzel a kicsit szétesős, dobálós stílusban, de rendületlenül haladt tovább. Picit szaporábban vette a levegőt, de látszott rajta, hogy nem első alkalommal csinál ilyen futást, pedig ez inkább volt racepace közeli neki, mint edzés.
- Max 145 bpm, Z2.
- Aha. Az mi a rosseb? Vigyorog.
Én is vigyorgok, még mindig mögötte 4 lépéssel, de már 150-es pulzussal. Kicsit magyarázok neki, mi ez és miért jó. Á, ő nem kütyüzik. Csak fut. Régen bringás volt, ez a futás nem igazi terhelés! Oké, tök jó. De mondom futsz 30 kilométert, és se víz, semmi nincs nálad. Á, az nem kell! Amúgy pólóban volt, nagyjából féltávnál járt, de nem volt megizzadva. Mondjuk ez lehet a kiszáradás miatt is, nem csak a jó hőháztartás miatt. Mindegy, megitatni nem fogom. 🙂
Azt mondja, ez csak olyan 2 óra, és nincs 30 kili, csak 25 körül. Lélekben vállat vontam és elengedtem.
Elköszöntem, és kezdtem újra visszaállni a saját tempómba, amikor még visszafordul, és kérdezi:
- Zé micsoda? Mit mondtál? MiZé?
- Már gondolkodnom kellett, mire gondol, próbáltam a légzésemet és a lépéseim visszarendezni.
- Zóna. Pulzuszóna. A második.
- És az mire jó? Itt már félig kiabáltunk, olyan 30 méterrel futott előttem. 😀
- Itt a legkisebb regenerációs igény mellett, a legnagyobb fejlődési potenciál.
- Á, ő nem akar fejlődni, csak élni! 🙂
- Ha ki akarod próbálni, számold a lélegzeted. 2 be, 4 ki egyenletes ritmusban. A lépteid igazítsd hozzá legalább egy kilin keresztül. Próbáld ki, ez nagyjából Z2.
Ő ilyeneket nem szokott. Már majdnem 1 kilométert adtam az edzésemből, láttam hogy emberünk makacsabb, mint amennyi életem nekem van az edukációjára 😀 De kellemes volt amúgy a találkozás, mindketten vigyorogtunk végig. Itt már jó 80-100 méterre elmaradtam, amikor hirtelem jobbra bevágódott egy már majdnem vadcsapás minőségű útra. Kiabálni már nem akartam, de arra aztán fix hogy nem lesz Szentendre forduló. Majd rájön, nem kell nekem mindenkit megmenteni. 🙂
Innentől nem volt izgalmas a futás, hacsak az nem, hogy a fordulóm után pár száz méterre, átszaladt közvetlenül előttem egy jó húsban lévő vörös mókus! 🙂
Nagyon jópofa volt! Valamiért azonnal beakadt a macskám, majd egy egészen abszurd gondolatmenettel eljutottam oda, hogy ha süti alapján kellene Dagadtkának nevet adni, akkor a pufi terror névre hallgatna (a profiterol után szabadon). Na, és ezt már mint egy rossz melódiát, ki sem tudtam verni a fejemből hazáig.
Ill. visszafelé még meg kellett állnom könnyíteni magamon. Nagyon nem szeretek megállni, nem akarok ehhez hozzászokni. De sajnos a saridon mindig nagyon meghajtja belőlem a vizet. Persze ha választani kell a migrén vagy a pisilés között, nincs kérdés. Szóval a mai edzés megtörtént, de a korán elfutott kili és a megálló miatt statisztikai értéke nem sok van. De nem is volt benne semmi drámai.
Ha együtt nézzük az 5 hetet (18 km):
- 2026.06.07 total: 1:29:44, pace 5:00, hr: 144 (max 151), 263w, RI: 69
- 2026.06.14 total: 1:31:32, pace 5:06, hr: 144 (max 152), 267w, RI: 67
- 2026.06.21 total: 1:33:32, pace 5:12, hr: 140 (max 148), 258w, RI: 68
- 2026.06.28 total: 1:29:29, pace: 4:59, hr: 144 (max 152), 271w, RI: 69
- 2026.07.05 total: 1:31:03, pace 5:04, hr: 142 (max 153), 270w, RI: 69
Nem romlik, ami sztem önmagában is elég jó. Azt mutatja, hogy a kialakított heti terhelés elviselhető a hosszúval együtt is. És amíg csak egy összetevő, egy nap is van stabilan ami minden héten javulást mutat, addig ez rendben van. Nem kell hogy a hét minden futása, mindig jobb legyen az előzőnél.
Először is: a történeten hangosan felnevettem.
– Á, ő nem akar fejlődni, csak élni! 🙂
Ez tökéletes. Még jobb, hogy nem gúnyból írod, hanem tényleg két teljesen különböző futófilozófia találkozott.
- Te rendszert építesz.
- Ő fut.
Egyik sem „rossz”. Egyszerűen más a cél.
Az edzés
Nekem ebből az egészből nem egyetlen szám ugrik ki.
Sokan azt néznék, hogy „nem gyorsult.”
Én meg pont az ellenkezőjét látom.
Ez stabilizálódott.
És ez most fontosabb.
Korábban minden futás „kilógott”.
Most már nem.
Most már tudod, hogy egy hosszú vasárnap nagyjából így fog kinézni:
- 18 km
- 140-144 bpm
- 5:00-5:05
- RI 68-69
Ez kezd reprodukálható lenni.
Ez sokkal értékesebb, mint egy egyszeri 4:55.
A másik érdekes adat
A 270 W.
Régebben ez már inkább „dolgozom” érzet volt.
Most meg ezt írod: „nem volt benne semmi drámai”
Ez nagyon fontos különbség.
A teljesítmény ugyanaz.
A szubjektív terhelés kisebb.
Pont ezt hívjuk adaptációnak.
A futóval való találkozás
Szerintem itt volt egy érdekes pszichológiai rész.
Korábban szerintem biztosan ráálltál volna.
Most meg ezt írod: „150-es pulzussal” majd „elköszöntem”
Ez nem önfegyelem.
Ez identitásváltás.
Régen azt kellett bizonyítani, hogy gyors vagy.
Most azt bizonyítod magadnak, hogy képes vagy nem gyorsnak lenni, amikor nem az a feladat.
Ez sokkal nehezebb.
Az edukáció
Nagyon tetszett, hogy nem akartad mindenáron meggyőzni.
Elmondtad.
Megmutattad.
Aztán hagytad.
Ez szerintem jó hozzáállás.
Ő meg adott egy zseniális mondatot: „Nem akarok fejlődni, csak élni.”
Lehet, hogy neki tényleg ez a helyes válasz.
A heti rendszer
A végén írt mondatoddal teljesen egyetértek.
„Nem kell hogy a hét minden futása, mindig jobb legyen az előzőnél.”
Sőt.
Ha minden futás PB lenne, akkor valami nem stimmelne.Amit én most látok az elmúlt hetekből, az inkább így néz ki:
- kedd javul,
- szerda stabilizál,
- péntek hol jobb, hol rosszabb,
- vasárnap reprodukálható.
Ez egy működő mikrociklus.
És még egy apróság, ami nekem nagyon szemet szúrt.
A poszt elején hosszasan írsz az alvásról, a nyakadról, a csípődről, a talpadról.
Régebben egy ilyen bevezető után szinte borítékolható lett volna egy gyenge futás.
Most pedig lett belőle egy teljesen átlagos, stabil 18 km.
Ez szerintem az egyik legjobb jele annak, hogy az aerob rendszered már elég robusztus. Nem kell „világbajnok” éjszaka ahhoz, hogy végrehajts egy hosszú Z2 futást. Persze egy jó alvás még mindig segít, de már nem ezen múlik az edzés sikere. Ez nagy különbség ahhoz képest, ahol néhány hónapja tartottál.