Az új asztal remek vétel volt!
Egészen sokat tudok ácsorogni előtte.
A kedvencem, a yoga tégla, és remekül lehet pl.: taposni, miközben csak fél talppal állok a téglán!
Persze a csípőmet is rohadtul át kellene mozgatni, erősíteni, de a talpamnak is örülünk. 🙂
Ma viszonylag időben sikerült ennem, de már fél 1 volt, amikor még mindig nem tudtam kiadni az új verziót.
Az ebédről lemaradok, ha nem indulok időben, de az már biztos volt, hogy megenni nem fogom tudni bármit is veszek.
Megjárom, befejezem a feladatot, és utána rongyolok futni, a déli enyhe időben!
Pont 2 óra lett, mire meg tudtam indulni…
Már az ebéd levadászása közben is leesett a vércukrom, ilyen ritkán szokott lenni. Leginkább ez a hülye időjárás az, ami a szokásotól eltérő működést hoz ki belőlem.
Mielőtt visszahuppantam volna a gép elé, bevertem egy banánt, majd az első harapás után – sokat nem sikerült tétovázni – utána küldtem két (gullon) csokis keszet is.
Lehet hogy nem optimális, de erről már tudom, hogy nem fogok egész úton „sonkás-szalámisat” böfögni! 🙂
Majd egy újabb legalább 3 másodperces hezitálás után, egy energia zselét is lenyomtam.
Na ehhez meg végképp nem ideális a kombó, de ez van…
Cukormentes csokis keksz, egy kis folyékony cukor zselével! Okooooos! 🙂
De mégis működött, összekaptam magam annyira, hogy mire végeztem az aktuális melóval, egész jó állapotban voltam.
A mai futást úgy intéztem, hogy az extra kanyart az elejéről a végére hagytam, hogy ha soknak érzem, akkor 12 helyett csak 10 lesz belőle.
Végül így is döntöttem. Bírtam volna, de így is kérdés, mi marad holnapra a talpamból. Viszont holnap nem kell még futni, csak szerdán! 🙂
Ma hoztam egy új szabályt!
Nincs több „bimbó simi„! 😀
A múlt héten már úgy futottam, hogy végig figyeltem a csípőmre, ne görnyedjek előre, ne essen hátra a csípőlapát.
Láttam magam azon az ominózus videón pár hete, és egy másik shorts is szembe jött azóta, kb ugyan azokkal a hibákkal, amiket magamon talátam.
És az utóbb látott videoban is ez volt az egyik hiba, amit kiemelt a vlogger:
- a hibás karmunka
Nagyon nehéz számomra a megoldás, és ezzel már régóta takaróztam.
Ha előre dőlök, vagy inkább BELEdőlök a lépésekbe, akkor két dolog történik:
- megnő a tempó
- ha nem akarok 3 perc alatt elpatkolni, akkor a magasabb tempó mellett csökkentenem kell a frekvenciát
Ugyanakkor nem látok más megoldást arra, hogy lényegesen előrébb tudjam tolni azt a pontot a talpamon, ami először étinti a talajt.
Eddig is sok professzionális futót láttam már (a neten) futni. Nem az volt a probléma, hogy nem tudom lemásolni a mozgásukat.
A probléma egyelőre „örök”. Az elit futókat olyan tempóval látod csak futni – még ha véletlenül edzésen is futnak, easy pace – ami messze gyorsabb az én versenytempómnál is. Nem hogy a mindennapi, Z2 tempómnál. Nem tudom alkalmazni az ideális mozgást, az én sebességemre.
Bár tény, hogy sokat sikerült ezen a téren is fejlődnöm! Egy évvel ezelőtt próbálgattam ezt először, és akkor még olyan 4:15 körül éreztem először, hogy össze tud állni a magas heel recovery (bicikliző mozgás), beledőlés, és erőteljes karmunka is.
Csakhogy a korábbi futásom, még a rendszeres Z2-ben is megette a testem…
Így más nem nagyon maradt, mint a dőlésszög.
Akkor is, ha így gyorsabb leszek.
Akkor is, ha magasabb lesz a pulzusom, és nagyobb a talajkontakt terhelése.
Ezt még meg kell próbálnom, mielőtt a tegnap talált Mizuno Rebellion Pro 3 modellel, végképp feladom a harcot!
Nem szeretem a „végső megoldásokat”, mert utána már nem marad semmi 🙂
Visszatérve a karmunkára, mostantól ez lesz a vészjelző! Ha megint rajtakapom magam, hogy megy a „bibmó simi” üzemmód, akkor nem dőlök előre eléggé!
Vagyis jó eséllyel a lábam sem húzom eléggé magam alá. Ma végig ügyeltem arra, hogy a csípőm és lengőbordáim magasságában mozogjanak a karjaim.
Ennek eredménye ez a mai 10-es.
Mégis bízom benne, hogy EZ a 166 spm, nem azonos a korábbi lassú ritmusú, inkább függőleges mozgással!
Szóval most ez a terv, meglátjuk hogy bírja hosszabb távon a talpam, és remélem majd a közeljövőben valamilyen módon video is készíthető lesz erről a mozgásról is.
Aztán meglátjuk, vezet-e bárhová ez az út! 🙂
Előbb a lépéshossz kezd a természetes felé kúszni, de hogy ne pörögjek fel, ösztönösen lassítok a frekvencián. Aztán általában 3-5 km körül jön a flow feeling, és elkezd újra nőni a ritmus a már kialakult lépéshossz mellett. Majd ahogy emelkedik a pulzus, és egyre gyorsul a tempó, próbálok lassítani.
Persze nem sikerül. Ilyenkor jellemzően elkezd fordított arányban változni a ritmus és a lépéshossz…
Ahelyett, hogy csak simán futnék! 😀
Végig melózom az egészet, és mindig ugyan ezt a sz@rt sikerül kifőzni belőle! 🙂
Ma pedig különösen erőteljes volt ez az elb@szott mintázat.
De tény, hogy a keringés szempontjából, ez a futómozgásom a leggyorsabb azonos pulzuson – vagy mondhatjuk nagy szavakkal úgy is, hogy a leghatékonyabb.
Igazából időm van kitapasztalni, mi lesz belőle sok veszíteni valóm pedig nincs. 🙂
Semmilyen tétje sincs a futásaimnak akkor sem, ha edzésnek csúfolom őket.
Ez az egész – ahogy Csipi szokta volt mondani – csak játék!