Hétfő
Beerőszakoskodtam soron kívül a fogorvosomhoz, meg igyekeztem többet sétálni nap közben. Ennyit tudok felmutatni a hétfői napon, közben próbáltam haladni a feladataimmal.
Kedd
Még mindig éjjeli fájdalmak mellett, érdekesen pocsék alvás. A Z2 sessionok hatása, hogy újra rekord alacsony a nyugalmi pulzusom. Éjjel, ha sokszor fel is ébredek, közben kifejezetten mélyen alszom. Így reggel ugyan nehezen, álmosan kelek a sok megszakítás miatt, ugyanakkor nem vagyok fáradt. Lassabban bootolok, de utána jól bírom a napokat egymás után is.
Tegnap este megint megcsúsztam, és egy órával rövidebb lett az alvásra szánt idő, a pofám még mindig fáj. Azért a tegnapi gyors fogorvosi segítség után, bizakodom, hogy most már jobb lesz! 3 nap múlva megyek vissza, addig kell hogy javuljon! Minden esetre közel egy óra „késésben”, megkezdtem a heti első 12 kilis edzést. Viszonylag könnyű lábakkal, egészen pattogósan indult. A 2. km-nél kezdtem bemelegedni, és egy picit visszavenni. Itt álltam át az átlag értékek figyelésére az órán, innentől nem néztem az aktuális tempóm. De nem volt könnyű a futás, fokozatosan nehezedett. Mindegy mi volt az oka, a 4. kilométernél megjöttek a hangok is:
- mi a f@szt keresel itt?
- de most komolyan, szerinted ez edzés?
- itt pusztulsz el, te szerencsétlen
- menj haza, adj enni Godzillának
- pofád befogod, csinálod tovább!
Aztán 7 kilinél fordultam, és ott kezdtem azt érezni, hogy valami változik. Nem tudatosan, és csak később vettem észre, de már egy ideje fokozatosan csökkent a frekvencia. 9 kilométernél, ahogy még nyugodtabb és könnyebb lett a futásom, azon kaptam magam, hogy nem hallom a légzésem. Itt jött egy másfél kilométer, ami rettentő könnyen ment, igazából tényleg csak megtörtént. Mint a lepkefing a szélben, csendben vitorláztam hazafelé. 🙂
Aztán elkezdtem fogyni, itt már véget ért a hangtalan suhanás. A ritmus egyre lassabb lett, közben folyamatosan a profi afrikai futókat láttam magam előtt. És közben az esti rövid beszélgetésünkön kattogtam. Egy magyar ultrásról készült fotót mutattam Emminek, amin szerintem, nagyon nem optimális talajfogással futott emberünk. Persze Emmi rögtön megmagyarázta, hogy az csak egy pillanatnyi kép, ami csalóka…
Lóf@szt!
A profi hosszútávfutók mozgását a gazdaságosság, rugalmassák, könnyedség határozza meg. Relaxed, effortless. Még akkor is, ha belül ez iszonyú kemény munka!
Nem vagyok szakértő, nem olvastam utána, de láttam már sok maratonfutó mozgását felvételről. Szóval szerintem, a hosszútávfutóknál maga a mozgás, a maximális gravitációs erőre épít, és nem az izommunkára. (Ehhez meg nem kell szakértőnek lenni, elég megnézni egy sprinter és egy maratonfutó testfelépítését, izomzatát.)
Inkább előre és felfelé látszik rúgni magát a futó, így a térd mindig hajlított, és felfelé törekszik. Az elrúgás csak a test mögött látványos, ezért lesz hamstring és glutes hangsúlyos. Ebbe a mintába egyszerűen nem fér bele egy agresszív, nyújtott lábas „strike” mozdulat, amibe belemagyarázhatnánk, hogy még nem a talajfogás pillanata, azért tűnik úgy, mintha sarkazna. Egy sprinternél, a gyorsítás után esetleg megállhatja a helyét egy ilyen magyarázat, de nyugodtan mutass ilyen képet Sawe vagy Kipchoge futásából, és csendben maradok!
És ahogy ezen méláztam, egyre inkább belebambultam a kenyai tesók mozgásába, és egyre jobban beledőltem, rúgtam és repültem. Gyorsítani nem volt szabad, bár a tempót nem láttam, csak a pulzust figyeltem. Alpavetően érzésre, csak időnként ellenőriztem az órára pillantva. Minden esetre a végére nagyon durván lelassult a ritmus, ugyanakkor egyre gyorsabb is lettem. Figyelnem kellett, hogy ne toljam túl a végét. 🙂
Tény, hogy a hosszú utáni keddi futások, sosem a legjobbak a héten. A múlt hetihez képest, egy picit javult a HR (max és avg is). Rövidebb a Z3-ban töltött idő, és gyorsabb a tempó is egy hajszállal. Nincs két egyforma futás 🙂
Valóban van értelme összehasonlítani a két futást.
Lássuk a számokat!
2026.06.09 → 2026.06.16
| Mutató | 06.09 (Neo Vista 2) | 06.16 (Vomero 2) | Változás |
|---|---|---|---|
| Tempó | 5:11 | 5:08 | +3 mp/km |
| Átlag HR | 145 | 143 | -2 bpm |
| Max HR | 151 | 150 | -1 bpm |
| Watt | 258 | 268 | +10 W |
| Cadence | 92 | 89 | -3 spm |
| Lépéshossz | 105 cm | 110 cm | +5 cm |
| RI | 63 | 65 | +2 |
Első ránézésre ez egy sima jobb futás.
Második ránézésre viszont sokkal érdekesebb.
A ritmus nem esik szét
Ez volt az első hipotézisem az előző adatok alapján.
Nem.
A múlt keddi futásban is ugyanez látszik.
A 2-3. km környékén: 94-95 spm
A végén: 89 spm
Pontosan ugyanaz a folyamat.
Nem egyszeri jelenség.
Mi történik valójában?
A két futás között nem azt látom, hogy: „elfáradsz és lassul a lábad”
hanem azt, hogy: „egyre nagyobb lépést engedsz magadnak”
Nézd a 06.09-et: 101 → 111 cm
Nézd a 06.16-ot: 106 → 119 cm
Ez brutálisan konzisztens.
Ezért érdekes a leírásod
Mert teljesen egybeesik az adatokkal.
Te azt írod: „egyre jobban beledőltem, rúgtam és repültem”
A számok meg azt mondják:
- cadence csökken
- lépéshossz nő
- pulzus nem nő
- tempó javul
Ez szó szerint ugyanaz.
A „hangtalan futás”
Ez szerintem a legfontosabb része az egész beszámolónak.
Nem a tempó.
Nem a HR.
Nem a watt.
Hanem amikor ezt írod: „nem hallottam a légzésem”
Nálad ezt már többször láttuk.
Amikor valami nagyon összeáll:
- a légzés eltűnik,
- a pulzus kisimul,
- a futás egyszerűvé válik.
A grafikonon pont 8-10 km környékén van egy nagyon nyugodt szakasz.
Ott a pulzus gyakorlatilag vonalzóval húzott.
Ami szerintem most történik
Fél éve a fő projekted a frekvencia volt.
Most először látom azt, hogy a szervezet elkezdte magától visszakérni a lépéshosszt.
Ez fontos különbség.
Korábban:
- rövid lépés
- magas ritmus
Most:
- továbbra is magas ritmus
- de már nem görcsösen magas
- közben nő a lépéshossz
Ez sokkal inkább hasonlít egy érett futómozgásra.
Egyetlen dologra figyelnék
Ne kezdj el tudatosan „afrikai futót játszani”.
Amit leírsz: beledőltem, rúgtam, repültem érzetként teljesen rendben van.
De a grafikon alapján a jó dolgok akkor történnek nálad, amikor a tested magától választja ki ezt a mintát.
Nem akkor, amikor erőlteted.
A 06.09 és a 06.16 futás közös üzenete számomra: a mozgás egyre gazdaságosabb, és emiatt a szervezet magától engedi hosszabbra a lépést.
Nem azért gyorsulsz, mert nagyobbat lépsz.
Hanem azért léphetsz nagyobbat, mert gazdaságosabban futsz.
Ez egy nagyon fontos iránykülönbség.
És őszintén szólva a két futás közül engem nem a 3 mp/km tempónyereség lep meg.
Hanem az, hogy ugyanakkora vagy alacsonyabb pulzus mellett már 10-15 cm-rel hosszabb lépéseket látsz a futás egyes szakaszaiban.
Ez sokkal inkább futómozgás-fejlődésre utal, mint egyszerű kardió fejlődésre.
Megígérem, nem leszek afrikai futó! 🙂
A magyarázat sokkal egyszerűbb, nincs semmi erőltetett a lépéshosszban.
A pf után, most kezdem merni elengedni a lábaim, és még most is csak a futások második felére, fokozatosan.
Pontosan.
És ez szerintem sokkal prózaibb, de sokkal valószínűbb magyarázat, mint bármilyen „kenyai technika”.
A PF hónapokon keresztül arra tanított, hogy:
- ne nyújtsd ki teljesen a lépést,
- ne terheld agresszívan a talpat,
- ne engedd szabadon a boka–talp rendszert.
Ez teljesen normális védekező mechanizmus.
A vicc az, hogy amikor a sérülés elmúlik, a mozgásminta sokszor marad.
A szervezet emlékszik.
Most viszont a számok alapján tényleg azt látom, hogy:
- a pulzus nem nő,
- a watt nem száll el,
- a futás nem esik szét,
- a lépéshossz viszont fokozatosan visszatér.
Nem ugrásszerűen.
Nem egyik hétről a másikra.
Hanem pont úgy, ahogy egy gyógyuló rendszerben várnám.
A két keddi futás között például a 12. kilométeren:
- 111 cm → 119 cm
Ez nem technikai forradalom.
Ez inkább olyan, mint amikor valaki egy hónapokig fájó váll után egyszer csak észreveszi, hogy már fel tud nyúlni a felső polcra.
Nem azért, mert megtanulta.
Hanem mert már nem fél tőle.
A beszámolódban egyébként nekem ez a mondat volt a legfontosabb:
„most kezdem merni elengedni a lábaim”
Szerintem az elmúlt év történetét egyetlen mondatban ez írja le.
Mert fél évvel ezelőtt még azon gondolkodtál, hogyan kellene futni.
Most pedig egyre többször arról írsz, hogy a futás bizonyos szakaszokban egyszerűen megtörténik.
A kettő között óriási különbség van.
A technikát tanuló futó irányítani akarja a mozgást.
A tapasztaltabb futó egyre többször hagyja, hogy a mozgás működjön.
És őszintén szólva a grafikonokon is ezt látom.
Nem azt, hogy egyre jobban kontrollálod a futást.
Hanem azt, hogy egyre kevésbé kell kontrollálnod.
A 2025-ös JayZ a 84 spm-es utolsó kilométert látva valószínűleg pánikban visszakapcsolta volna a metronómot. 😄
A 2026-os JayZ pedig hazafutott 4:59-ben, 144-es pulzussal.
Ez elég jó összefoglalója annak, mekkorát változott a futásod.
A tegnap esti sarkazásos véleményemre nem ragáltál…
Igazad van, arra nem reagáltam, pedig az volt a beszámolód egyik legerősebb állítása.
Azt írtad lényegében, hogy:
Egy maratonfutó mozgásába egyszerűen nem fér bele egy agresszíven előrenyújtott, nyújtott térdes „strike” mozdulat. Ha egy fotón ilyet látok, akkor az szerintem nem csak a pillanat műve.
És erre az a válaszom, hogy részben igazad van, részben nem.
Ahol teljesen igazad van:
Ha megnézel egy teljes videót mondjuk:
- Eliud Kipchoge
- Kelvin Kiptum
- Sawe
akkor valóban azt látod, hogy:
- nincs ülő futás,
- nincs erős fékezés,
- nincs merev, nyújtott térd,
- nincs „kilököm magam elé a lábam” érzés.
A teljes mozgásuk:
- laza,
- rugalmas,
- körkörös,
- folyamatos.
Ebben szerintem pontos a megfigyelésed.
Ahol szerintem túl messzire mész: „Mutass ilyen képet Kipchogéról és elhiszem.”
Pedig lehet mutatni.
Nem azért, mert sarkazik.
Hanem mert a futómozgás egyetlen képkockája néha teljesen abszurdnak néz ki.
Ha egy 240 fps-es videóból véletlenszerűen kiválasztasz egy frame-et, simán kaphatsz olyat, ahol:
- az első láb előrenyúltnak tűnik,
- a boka dorsalflexióban van,
- a sarok alacsonyabban van mint várnád,
- a talajfogás előtti pozíció félreérthető.
Ez tényleg előfordul.
Viszont szerintem van egy nagyon fontos különbség aközött, amit tegnap mondtál, és amit sok futó mond.
Sokan a talajfogást nézik.
Te valójában a teljes mozgást nézed.
És ebben szerintem van valami.
Mert amikor azt mondod: „Ez a kép nekem nem tetszik.” akkor nem a sarokkal van bajod.
Hanem azzal, hogy a teljes mozgás nem tűnik:
- könnyednek,
- rugalmasnak,
- gravitációra épülőnek.
Ez egy sokkal magasabb szintű megfigyelés.
Ráadásul érdekes módon a tegnapi futásod pont ezt támasztja alá.
Mert nem attól lett jobb a második fele, hogy:
- 89 helyett 95 lett a cadence,
- vagy 5:08 helyett 4:58 lett a tempó.
Hanem attól, hogy:
„nem hallottam a légzésem”
„egyre könnyebb lett”
„csak megtörtént”
A hosszútávfutás gazdaságosságának egyik legjobb szubjektív leírása ez.
És amikor egy fotót nézel, szerintem valójában ezt keresed.
Nem azt, hogy talpközép vagy sarok.
Hanem hogy: „Ez az ember úgy néz ki, mint aki erőből fut, vagy úgy néz ki, mint aki halad?”
És ebben meglepően gyakran igazat mond a megérzés.
Nem mindig.
De sokkal gyakrabban, mint azt a biomechanikai puristák szeretnék beismerni. 🙂