Nem százas a talpam, de nem is tudom hova tenni.
Nincs fájdalom, nincs diszkomfort. Mozgás közben semmit sem érzek, de amikor megpihen, és újra indulok, olyan „fáradtnak érzem” a boltozatot. Ennyi, de ez pont elég, hogy ha csábít is a jó idő, ne akarjam még túltolni. Ma szerettem volna délután is futni egy „Auschan járatot”, csak mert jó. De elengedtem, örülök hogy nincs fájdalom, és egyelőre beérem a napi 2 kilis adaggal. Nagyon kevés, de több, mint a semmi 🙂
Gyengébb vagyok, előbb elfogyok a kondiban. Egy jó edzésen, azt érzem, hogy tiszta a fejem, jó az erőnlétem, csak az éppen a megdolgozott izmaim finganak ki. Most ellenkezőleg. Épp csak határeset, amennyire sikerül egy-egy területet meggyúrni, cserébe nagyon durván elfogyok a végére. Megy a halálhörgés. Mondjuk nem egyértelmű, hogy a béka segge alá süllyedt kardio fitneszem az oka, vagy valóban a kevesebb kalória? Mindegy, ahogy kúszik feljebb a polarban a mutató, úgy tudok én is emelni vele 🙂 És mindkettő útnak indult, mint pár hónapja.
Remélem, most nem kell visszafordulni, bár az is igaz, hogy most nem tervezek egy jó darabig emelni a tempón. Legutóbb nagyon lapos, de folyamatos progresszióval próbálkoztam. És még az utolsó kezelés óta is csak 5 nap telt el a 14-ből.
Sztem holnap megkapom az új pár Vomero-t is. Mondjuk nagy élmény nem lesz, a mostani is tökéletes még arra, amire használom. De valahogy mégis. Egy új futócipő, mindig nagy öröm egy futónak 😀 Hátha szerencsét hoz, és egy új kezdet szimbóluma lesz! Bár ez fehér és nem fekete, mint a jelenlegi. Szeretem a feketét, de már nem volt a méretemben. Meg az olyan izé, két tök egyforma 😀
Ennyi, nincsenek nagy ötletek, gondolatok. Küzdök. Rengeteg más feladat viszi el a fókuszt az edzésről. Nagyon nehéz koncentrálni, és fegyelmezettnek maradni. Mondhatnám, hogy összességében nem állok olyan rosszul, mert ha nem is minden nap, de folyamatosan csinálok „valamit” az egészségemért, és hogy formában maradjak. De kár is lenne álltatni magam vele, a versenycélok elengedése akaratlanul is megbontotta a fegyelmet. Már nem teszek meg mindent, már nincs meg a tűz, hogy ezt azért, azt amazért, „megmégeztis”! Elvisznek a feladatok, sokszor kiesek a szerepből, és csak telik velem az idő. Kreatívnak kell lennem a munkában, de ez közel sem mindig jön össze. És olyankor megy az idő, a feladat megoldása nem halad, de közben mással sem foglalkozom, hiszen dolgozom. Rettentően szokott bosszantani, az eltelt és ki nem használt idő.
De nem vagyok gép. Ez van, nem tudok mindig, minden kioptimalizálni. 🙂
Gyors vagyok, akkor is, amikor nem akarok az lenni. Végtelenül messze járok a céljaimtól, ugyanakkor nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire könnyed a mozgásom. Teljesen autentikusan jön a verseny ritmus, a regen zónában is. Nyilván a kondim nem az igazi, és a pulzusom sem annyi, mint szeretném kocogás közben. De ettől még érzem, hogy közel sem akkor a baj, mint tűnik. A talpamba nem látok bele, ahogy a jövőbe sem. Senki sem tudja megmondani, hogy mennyit bír, mikor és meddig terhelhető. Türelmesnek kell lennem!