Valamikor 2024 nyarán, már nem az első sípcsont fáradásos sérülésemmel küzdve, egy öreg, olcsó Nike react miler cipőben futottam. Amit anno a „na most veszek egy futócipőt” felkiáltással tettem magamévá.
- Bementem egy nagy outletbe, és megvettem azt, ami
- 300 másik az üzletbe zsúfolt vásárló között kényelmesnek tűnt (egy zsámolyon ülve!)
- nem találtam annyira csúnyának
- a rá szánt egészen szerény összeg is elégnek bizonylult.
Leginkább az Omszki-tó körüli hepehupás rekotán pályán róttam benne a köröket. Amit már az elején gyűlöltem, mert 2 kör után mindig megvolt a napi fehérje pótlás is a felhőben rajzó bogaraknak köszönhetően. Ezért kezdtem áttolni a futásokat aszfaltra, jellemzően a dunaparton végigfutó bringaútra. Amitől nyilván újra fájni kezdett a lábam, futás közben.
Így jutottam el a Maratonman DEPO boltba, egy ingyenes lábállás vizsglattal becsalogatva. A személyzet nagyon segítőkész volt, és rekord idő alatt meg kellett állapítanom, hogy sokkal kevesebb az a pénz amit itt szeretnék hagyni, mint amennyit ténylegesen itt fogok. És ugye jó magyarhoz híven, ha már megvolt a lábállás vizsgálat – a futópadon mezitlábas futásnak köszönhetően olyan vérhólyag lett a nagyujjamon, hogy öröm volt nézni – akkor bizony cipőt kell venni! SENKI ne gondolja, hogy bukom az ingyenes teszt futást – mert csak vásárlás esetén volt ingyen felmérés.
Amúgy talán 3000 HUF lett volna, ami szintén nem pénz a szakmai segítségért!
Látta rajtam az eladó, hogy csóró vagyok és ha nem ad valami ütőset, ebből nem lesz cipő vásárlás! Így került a lábamra egy kifutó termék, egy gyönyörű neonsárga Mizuno wave ultima 14!
Tökéletesen kényelmes cipő, elsőre beleszerettem! 40k körül volt az akciós ára, amitől mégjobban tetszett! De emberünk sem volt teljesen kezdő! Amikor már szedelődzködtem volna fel, hogy hónom alatt az nagy fogással a pénztárhoz zarándoklok, még úgy btw elém tett egy Asics gel kayano stabil cipőt is. A fáradt, sérült lábamon látta, hogy a bokám tartása nem az igazi – persze, fájt mindenem a futópadon – https://www.mivelfutsz.hu/hogyan-ne-vegyel-futocipot.
Azonnal akartam AZT az Asics-ot! Talán abból is volt egy kifutó modell, és csak 60+k HUF vagy abból nem volt már méret, az új modell pedig 70+k HUF volt. Minden esetre úgy éreztem ha ezt megveszem, azonnali máglyahalál lesz a jutalmam érte! Nem lett gel kayanom, de utána még hetekig sírtam fel álmomban érte…
Így lett a legjobb futócipőm, egy stabil cipő, amit sosem vettem meg! Hálás vagyok magamnak az akkori fukarságomért, úgy voltam vele, hogy ha majd még egy év múlva is futok, akkor visszatérünk rá! Addig meg jó lesz a Mizuno! Ha egy mód van rá, inkább tornáztasd a lábad, erősítsd a talpad / bokád! Leginkább ne menj sérülten cipőt venni, és ha lehet maradj a neutrális cipőknél!
Egyébként nem engedtem el közben a kayanot, de annak is van egy története 😀
https://www.mivelfutsz.hu/rendelek-cipot-a-netrol-mert-az-olcsobb/

One Comment
Comments are closed.