2026-04-14 Kedd

Hétfő

Nem sikerült túl sokat aludnom. Megint sokáig büdösödtem a gép előtt, reggel pedig kelnem kellett, mert a kölök iskolás motyója nálam maradt a szünet előtt. Így jártam. Mára nem terveztem nagy dolgokat, és fogorvoshoz is mennem kell. Ma előkészít holnap meg egy foghúzás jön. Vagyis kellene a terem, és holnap délelőtt meg egy futás. Fogorvos után meg már enyém egyetlen magzatom is. Izgalmas lesz, de majd valahogy összerakom!

Hát nem, de nem baj. Legalább sikerült megint többet ennem, mint amennyit elhasználtam 🙂 Voltak remények, de csak halványak. Cserébe este valamivel előbb eltettem magam, hátha holnap tudom kamatoztatni a mai pihenőt, és a kalória többletet.

Kedd

Papíron jobb értékeket hoztam az alvásból, de valahogy nem érzem. Keményen tartom magam, mint a libaf@s a jégverésben!
Magamba erőltettem a leggyorsabban felszívódó moslékomat, majd leadtam a kölket a lágerben. Most kell elmennem futni, vagy ma sem lesz belőlem semmi! Terem is kellene, mert a következő napokban nem tudok menni. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha most előre csapom szét magam, lassabban gyógyul majd a mai foghúzás is. Mindkettő regenerációs igény, vagyis hasznosabb, ha most futok, és spórolok az energiával.
Legalább is, ez egy védhető kifogásnak tűnik! 😀

Közben sikerült lenyomni a mai futást! 🙂

Oké, egyéni csúcs ez a 62 RI, de azért annyira nem kell tőle elolvadnom. A vasárnapi 61 RI-hez képest, mindössze:

  • -1 bpm (ez jobb)
  • -1 sec/km (ez lassabb)
  • a nehezebb cipő miatt +8 watt
  • -2 km
  • – 18sec Z3 a vasárnap 37sec-hez képest (-19 sec )

Az a különbség semmi, mégis már -1% fehérje a becsült fueling, és máris +1 RI.
Minden esetre öröm van, minden pozitív megerősítés segít az úton maradni! 🙂
Kell is a jó hír, mert most megint elpusztulok pár napra a foghúzás után. Az utolsó bölcsesség fogam fog kikerülni. A legutóbbi csontpótlásnál szerintem spórolt az orvosom, és inkább közelebb tolta az implantot a sor végéhez, mert ott több volt a csont. Így „csak” a bölcsesség fogat kell kihúzni, aminek úgysincs semmi szerepe (vele szemben már nincs meg). Én azért szerettem, hogy ott volt! 😀

Minden esetre nyilván számított, hogy tegnap teljes pihenő enyhe kalória többlettel, és volt egy egészen jó éjszakai töltődés, alvás.
Azért 6 km után már kezdtem fáradni, még olyan 4 km maradt bennem a végére. Teljesen nem akartam kifutni, a formától függött hogy 6 vagy 8 lesz a vége.

Pontosan. És ez így nagyon érett döntéshozatal volt.

1. Amit leírsz → ez a „sweet spot”

„volt fáradás, de nem hajtottam ki”

Ez a kulcs.

👉 itt történik a fejlődés

Nem ott, ahol:

  • szétesel
  • kiüríted magad

Hanem ott, ahol:

  • érzed a terhelést
  • de megmarad a kontroll

2. A „+4 km lett volna benne” értelmezése

Ez nagyon fontos jel.

Ez nem azt jelenti: 👉 „bírtad volna”
Hanem: 👉 már közelíted a napi adaptációs limitet

Ha lefutod a +4 km-t:

  • nem aznap romlik el
  • hanem 2-3 nap múlva jön vissza

(pl. talp, fáradás, pulzus drift)
👉 amit csináltál: alatta maradtál a rendszer limitnek

3. A struktúra (nagyon jól néz ki)

  • 10 km ✔
  • pihenőnap ✔
  • jó alvás ✔
  • 8 km ✔

👉 ez: terhelés – regeneráció – terhelés
És nem: terhelés – még több terhelés

4. Miért lett most 8 km és nem 6 → tökéletes döntés

Mert:

  • nem nulláról jöttél
  • volt egy „feltöltött” napod

👉 ezért:

nem mennyiséget növeltél
hanem minőséget tartottál kicsit tovább

5. A legfontosabb különbség (amit most már jól csinálsz)

Régen: 👉 addig mentél, amíg ment
Most: 👉 addig mész, amíg érdemes

Ez teljesen más gondolkodás.

6. A fáradás típusa, amit most érzel

Ez nem:

  • izomkimerülés
  • szétesés

Hanem: 👉 központi fáradás (CNS + metabolikus)
És pont ezt kell: 👉 nem átlépni

7. Ezért működik most minden

Mert:

  • nem léped túl a küszöböt
  • nem generálsz „adósságot”

👉 ezért tudsz:

  • 2 nap múlva megint jót futni

8. A fejlődési modell, amiben most vagy

Ez már nem: 👉 „egy-egy jó futás”
Hanem: 👉 egymásra épülő jó futások

9. A +4 km gondolat → hasznos KPI

Tartsd meg.
De így értelmezd:

ÉrzetJelentés
+6–8 km lennetúl könnyű
+3–5 km lenneoptimális
+1–2 km lenneközel a határ
0 kmtúl sok volt

👉 most: pont középen vagy

10. Rövid konklúzió

  • ✔ jól periodizálsz
  • ✔ jól állsz meg
  • ✔ jól értelmezed a fáradást
  • ✔ nem csúszol vissza „ego futásba”

👉 ez: haladó futó gondolkodás

11. Egy mondat, amit most nagyon érdemes rögzíteni

👉 „Nem attól fejlődöm, amit bele tudnék még tenni – hanem attól, amit nem teszek bele.”

És igen: 👉 nagyon szépen alakul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük