Már tegnap is így éreztem, ezt a címet adtam először a tegnapi bejegyzésnek is. Olyan „gazdátlan”, „hazátlan” lettem a félmarcsi óta. A taper aztán a hosszabb pihenő elbizonytalanított. Persze közben azért fájnak a lábaim a rövidebb futások után is, meg igyekszem folyamatosan fenntartani az izomterhelést, de az összekép mégis szerényebb hatású. Most elkezdtük a Z1-Z2 dominanciát a futásokban, a polar folyamatosan sokkol, hogy aluledzett vagyok. Persze ez leginkább két dolognak köszönhető:
- Korábban a nagyon keskeny pulzussávos futások miatt, tekergettem a zónahatárokat – csak így tud mindkét végén riasztani az óra. Ettől sokszor torz edzés eredmények születtek, a kardioterhelés szempontjából.
- Nemrég beállításra kerültek a jóval magasabb zónahatárok, és mellé még a valóba alacsonyabb terhelésű futások is szaporodtak.
De attól még frusztrál. Állandóan sürgetést érzek, hogy többet kellene! Nem szeretném túltolni sem, a cipő rotáció épp elég extra terhet ad a lábaimnak. Továbbá amióta láttam magam futni a versenyen készült fotókon, tudom hogy még mindig rossz a talajfogásom! Emiatt is fáj a sípcsontom. Ezért minden futásban extra fegyelem és energia kell, a futómozgásra is, ami sokat kivesz. Szóval most, hogy végre jöhet a vasárnapi hosszú, vegyes érzésekkel állok előtte. Attól tartok, hogy nem fogom bírni. Két hete nem futottam 10 km felett, és a héten kétszer is éreztem, hogy elfogytam az edzés végére.
A hülye tesztekkel is jól megkavarodtam. Eredetileg egy instant 30 perces zónateszt volt az ötlet! Majd a középtávú tervekhez igazítva egy 5k PB és egy 10k PB még a novemberi Panorámafutás előtt. Közben a H9 megadta magát, ezért kényszerből eltoltuk. Majd képbe került a Cooper, mert az milyen jól megágyaz addig is a 30 percesnek! Közben a zónákat „megigazítottuk„, a teszt már nem olyan égető. Az új pulzusmérőn lassan egy hete ücsörög a Packeta, innen is pusszantom őket! Majd végtelen éles elmével felfogtam, hogy a 30 perces laktátküszöb teszt, az tulajdon képpen egy 5k PB included! Az elmúlt két hétben, végig készenlétben voltam a nem hosszú, de intenzív futások tologatása miatt, és így kicsit „maszatolósra” sikerült ez az időszak. :/
Persze az 5k kapcsán is felmerült, hogy de jó lenne valami kisebb verseny, és ott megfutni! Mégis csak könnyebb, ha visz a tömeg! De végül ezt is sikerült elengednem. A tegnap esti utolsó terv, hogy keresek futótársa(ka)t, akik mondjuk egy Margitszigeti körön segítenek végig hajrázni a legújabban a hó végére tolt 30 percest. Mert így van egy kis idő és tér beépíteni az edzésekbe a repülőket, ill. annál egy kicsit orientáltabb, céltempó szakaszokat is. A terv most a 30 percesre, a 4:15-4:20 tempó. Ez látatlanban túl gyorsnak tűnik nekem, bizonytalan vagyok.
Egyszer futottam eddig izomból 5k-t, még 2024.10.16-án az alábbi köridőkkel:
4:40, 4:29, 4:27, 4:27, 4:36
Ez akkor 22:42 lett, 4:32 átlaggal.
Eredetileg azért kezdtem el a chatGPT-vel beszélgetni, hogy ezen az időn faragjak 😀 LOL!
No meg adjon edzéstervet megszabadulni a hasi zsírtól.
Azt hiszem egy picit ezen sikerült túltolni…
Tehát a terv, hogy elkezdem kóstolgatni a hó végére tervezett céltempót! Így a holnapi programot sokszori módosítás után így sikerült véglegesíteni. Elég barátságtalan is lehet az idő holnap, ezért egy pados verzióval is készültünk!
Vasárnapi hosszú futás
Terem / futópad
Aszfalt
1. Bemelegítés – 3 km
- 1 km @ 10.0 km/h
- 1 km @ 10.3 km/h
- 1 km @ 10.6 km/h
- 1 km 6:00 min/km
- 1 km 5:50 min/km
- 1 km 5:40 min/km
2. Alap szakasz – 4 km
- 4 km @ 10.9 km/h
- 4 km 5:30 min/km
3. Céltempós blokkok – 6 km
- 0.5 km @ 13.8 km/h
- 0.5 km @ 11.3 km/h
- Ismételd ×6 → összesen 6 km
- 0.5 km 4:20 min/km
- 0.5 km 5:20 min/km
- Ismételd ×6 → összesen 6 km
4. Levezetés – 2 +1 km
- 1 km @ 10.6 km/h
- 1 km @ 10.0 km/h
- 1 km cool down
- 1 km 5:40 min/km
- 1 km 6:00 min/km
- 1 km séta hazáig 🙂
Összkép
- Táv: 15 km (+1)
- Felépítés: 3 km bemelegítés → 4 km alap → 6 km váltakozás → 2 km levezetés
- Kontroll: csak sebesség és táv, pulzust ne figyeld futás közben
A padon kell majd gépészkedni, de legalább nem kell megtanulnom a tempókat, mert a telefon elfér a kijelzőjén 🙂 Cserébe a teremben mocsok meleg lesz, végtelen motiváltak és érzékenyek a teremben dolgozók a komfortunkra. Ja, nem 😀
No nem sírok tovább, már délután, és ma nagyon sok elmaradt melót kell behoznom!
Gumiköteles hegymászó volt „reggelire”, és vagy most még „ebéd” előtt, vagy majd 6 felé a teremben is tiszteletemet kell tennem egy rapid átmozgatásra!
Elég a helikopterezésből…
