• A pontos étkezés nem divat!

    Már az első intenzív edzésszakasz közepén meg kellett állapítanom, hogy az evés kérdése nem úri huncudtság! Komolyan gondolom a futással kapcsolatos ambícióim, és tudomásul kell vennem, hogy ha hajlandó vagyok a regenerációmat és az edzéseket is szigorúan monitorozni, akkor az étkezéssel sem tehetek kivételt! Nyár van és meleg. Rendben, könnyű gyorsan sok vizet veszíteni, ami…

  • 2025-08-11 8/28 Te mit eszel?

    Most óra nélkül aludtam, nem akartam stresszelni az eredményen 🙂Valamiért fél 4 körül mindig felébredek. Nem is feltétlenül azért, mert mosdóba kell mennem, persze ha már fent vagyok akkor azt a kört is megjárom. Minden esetre most én mondom, hogy jól aludtam, nem a polar! De úgy ébredtem reggel, mint akit összetörtek. Elsőre úgy éreztem,…

  • 2025-08-10 What’s next?

    JayZ: „Amúgy mi az elképzelés, mit tudunk tenni a maradék egy hétben, merre akarsz vinni, most hogy láttuk, nem olyan fényes ez még mint korábban látszott. De tény, hogy kihordtam egy sérülést, könnyített edzésekkel majd jött egy hét, aminek az elején volt egy girhes kaptatós regen edzés az előző hosszú után, meg a legvégén egy…

  • 19. 1/3 hét felkészülés

    Jövő heti terv – csúcsterhelés hét (rev. evezés+kaptató) Hétfő – Regen kombó Kedd – Rövid gyorsasági rásegítés vagy: Kedd – Gyorsasági fartlek Szerda – Regen kombó Csütörtök – Versenytempó-próba Péntek – Regen kombó (lazább) Szombat – Regen kocogás Vasárnap – Hosszú alapozó futás (Z2)

  • 2025-08-10 7/28 Playin’ on the edge

    Tegnap annyira izgalomban voltam egész nap a mai futás miatt, hogy sikerült addig tologatnom a tervezett munkát, hogy megint belecsúsztam vastagon a pihenő időbe. Majdnem éjfél lett, mire eltemettem magam az ágyneműben. Még az eredetileg tervezett 5:00 helyett gyorsan igazítottam az ébresztőn, legyen 6:30 úgyis előbb felébredek, de annál tovább nem alhatok! Végül kaptam a…