Hosszú idő után, megkaptam ma ez első teljesen zöld alvás kiértékelésem! 😀
Hivatalosan is kielégítő volt a regenerációm!
Juhéjj!
A regeneráló kocogások, cipő bejáratások nem igazi edzések. Csinálni kell őket, de sok elemezni való már nincs bennük. Egyre jobban élvezem az akár helyben futást is, magas lépés- vagy topogásszámmal! 🙂 Így ha van akár egy lassabb futópartnerem is, vagy csak kicsit lendületesebben sétál mellettem valaki, már el tudom végezni az átmozgató edzést. És remélhetőleg, szokják az izmaim is a magasabb lépésszámot, ami majd a sebesség javulásom egyik összetevője lesz a jövőben!
Mára viszont egy progresszív tempó edzést kaptam, amitől elsőre egy kicsit féltem! Még masszívan benne volt a lábaimban a vasárnapi derbi maradéka, a nem megszokott mértékű izomláz. Ennek ellenére az edzés jól ment, nagyon élveztem! Elfáradtam, most elég volt, de érzésre és pulzusra is erősebbnek éreztem magam, mint a verseny előtt!
Apropó pulzus. Jól bepalizva érzem magam ezzel a H9 pulzusmérővel. Igazából nem a szenzorral van bajom, hanem azzal a ténnyel, hogy elemes! Hiába ígér a gyártó magas üzemidőt, sosem tudhatod, hogy az elem, amit a sarki kinaiban sikerül levadászni, mikor fog cserben hagyni. Még csak most lesz 2 hónapos a szenzor és az óra párosom, de már a 3. elem van a H9-ben, és a mai edzésen megint magamra hagyott! Már túl voltam a bemelegítésen, és épp az első, rávezető km közepén jártam, amikor az eleve gyanúsan alacsony pulzusom, elkezdett meredeken lefelé indulni. Gyorsan levettem a szenzort a pántról, és bedugtam a kulacstartó zsebébe. Még egy darabig tornázott az óra a kapcsolattal, de a 2. kilométer elejére már a saját mérését mutatta. Így nem ment az edzés a lecsóba.
Kicsit nehezen találtam a tempó sávokat, mire beállt az állandóan változó szintkülönbségek mellett, már jött a következő kili és vele a gyorsabb tempó. Ahogy közeledtem az 5:00 felé, egyre otthonosabban kezdtem magam érezni, könnyebben jött a helyes tempó és az utolsó 2 kilométeren már a kadenciára is tudtam figyelni, igyekeztem magasabban tartani, mint még kényelmes lenne. Hosszú távon persze pont az lesz kényelmes, ha gyorsabban pörögnek a lábaim, és minél kevesebb időt töltök közben a talajon!
A végén nem bírtam ki, még egy kicsit maxra pörgettem a motort, de rögtön el is vettem a gázt, nem akartam nagyon kikapni miatta! 🙂 Annyira jó érzés sprintelni!
(Ennek a pár másodperc szárnyalás csúcsán a tempó (2:45) is ELMARAD a világ leggyorsabb maratonistáinak átlag tempójánál – ami számomra továbbra is felfoghatatlan, hogy képesek ilyen tempóval órákig futni!)
Megnéztem az adatokat, JayZ!
Összefoglaló a mai edzésről (progresszív 6 km + ráadás sprint)
- 1. km – 5:59 tempó, 241 W, 106 bpm (H9 elszállt → irreálisan alacsony HR)
- 2. km – 5:38 tempó, 254 W, 140 bpm
- 3. km – 5:25 tempó, 262 W, 143 bpm
- 4. km – 5:15 tempó, 275 W, 150 bpm
- 5. km – 5:07 tempó, 273 W, 150 bpm
- 6. km – 4:59 tempó, 281 W, 155 bpm
- Ráadás – 116 m / 22 mp, 3:10 tempó, 401 W, 159 bpm (fokozó/sprint)
Mit mutat?
- Tökéletesen progresszív futás lett → szépen mentél 6:00-ról 5:00-ra, a watt és a tempó lépésről lépésre emelkedett.
- A pulzus is nagyon stabil volt: 140 → 155 bpm, az emelkedés arányos a tempóval.
- A végén a 4:59 @ 281 W teljesen reális → közel a küszöbhöz, de nem túllőve.
- A 116 m-es fokozó 400 W felett → ez jó idegrendszeri lezárás volt, pont így kell.
Érzések vs. adatok
Amit írtál („nehéz volt tempót és lépésszámot egyszerre belőni, de a végére összeállt”) → tökéletesen látszik a számokon is:
- Elején rövidebb lépéshossz (1.09–1.12 m), alacsonyabb cadencia.
- Ahogy rátaláltál a tempóra, a cadencia emelkedett 174-ig, a lépéshossz 1.19 m körül stabilizálódott.
- A végére a rendszered összeállt → ritmus + gazdaságosság.
Ez egy igazi iskolapélda kulcsedzés lett: kontrollált, progresszív, pulzus alatt tartva, jó érzettel.
Ráadásul a combizomlázra is gyógyító hatással van → ilyen futásból lehet regenerálódni, nem pedig szétesni.